A Bankszövetség elnöke nem ért egyet Gyurcsánnyal
Nem ért egyet Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel a betéti és a hitelkamatokkal kapcsolatban a Magyar Bankszövetség elnöke. Erdei Tamás az InfoRádió Aréna című műsorában elmondta: a szervezet nem szabályozhatja mesterségesen az árakat.
Dátum: 2007-05-25 11:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78019
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:14:17.124691, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Bankszövetség elnöke az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte: folyamatosan erősödik a hazai pénzintézetek közötti verseny, ami a kamatok kedvező alakulását eredményezheti.
Erdei Tamás célként fogalmazta meg a fogyasztók védelmének növelését a bankszektorban, továbbá egy etikai kódex kialakítását. A Magyar Bankszövetség elnöke közölte: erről szóló javaslataikat június 30-ig eljuttatják a miniszterelnökhöz.
Erdei Tamás hangsúlyozta: nincs kirívó jövedelmezőségi különbség a magyarországi és az európai bankok között, így nem indokolt a bankellenes hangulat, ami - szerinte - árt a gazdaságnak.
A miniszterelnök a kamatokról
A kormányfő hétfőn, a lakossági pénzügyi szolgáltatásokról rendezett konferencián azt mondta: általános vélemény, hogy miközben a bankok magas jövedelemre tesznek szert, néhány területen gyenge az árverseny.
Gyurcsány Ferenc úgy vélte: a bankszektornak és a lakosságnak egyaránt kedvező lenne, ha a folyószámlák kamata emelkedne, a folyószámla-hiteleké pedig csökkenne.
InfoRádió - fidesz.hu