Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Néma tüntetés a Rebisz székháza előtt - képekkel

Néma tüntetést szerveztek a Fidesz-KDNP női tagjai csütörtök estére Budapesten a Rebisz laktanyája elé. Közös nyilatkozatukat a helyszínen vette át a Rebisz távozó parancsnoka.


Dátum: 2007-05-25 13:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78026
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:14:19.306773, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az embernek nem lehet szabadsága önbecsülés nélkül."

Robert Graves

Nyilatkozat

Az MSZP-SZDSZ elmúlt ötéves országlásának legszomorúbb napjait éljük. A Gyurcsány Ferenc vezette kormány Magyarországot mélypontra juttatta, most már nemcsak gazdasági, hanem erkölcsi értelemben is. Naponta kapunk híreket arról, hogy a rendvédelmi, nemzetbiztonsági szervek egyes tagjai súlyos túlkapásokat, bűncselekményeket követnek el az - általuk védeni kívánt - állam polgárai, a társadalom ellen. Erőszak, emberrablás, vesztegetés, lopás, csempészés. Elkeserítő ezekben a tettekben, hogy a hatalom kiszolgálói már az emberi méltóságot sem kímélik. Ebből a társadalomnak elege van!

Kezünkbe kell venni saját sorsunk irányítását, és ki kell közösítenünk magunk közül azokat, akiket az erkölcsi normája sért minket; nemcsak a politikában, hanem a mindennapokban is. Meg kell tennünk nap, mint nap, tetteinkkel, gesztusainkkal, mert elég volt a becsület és a méltóság semmibevételéből!

Nekünk, nőknek, akik a nehéz időkben mindig képesek voltunk összefogni és felemelni a szavunkat az esztelen és embertelen erőszak ellen, most is tiltakoznunk kell. Nekünk nőknek most megálljt kell parancsolnunk az emberi, a női méltóságot sárba tipró brutalitásnak!

Jól tudjuk, hogy a rendőrség kötelékében sok tisztességes nő és férfi dolgozik. Őket arra kérjük, hogy egyértelműen, mindenki által láthatóan tegyék nyilvánvalóvá, a bűntelenség, a becsület oldalán állnak, hogy gyermekeinknek és nőtársainknak ne kelljen félniük a rend őreitől, hanem az igazi demokráciában természetes bizalommal fordulhassanak hozzájuk, ha bármilyen bajba jutottak.

" A társadalom meggyengült bizalmát csak személyi változásokkal lehet helyreállítani." - nyilatkozta Gyurcsány Ferenc. Egyetértünk vele. Neki is le kell vonnia a konzekvenciát. Akinek a miniszterelnöksége alatt ilyen súlyos, a legalapvetőbb emberi jogokat semmibe vevő cselekmények bekövetkezhetnek, az alkalmatlan a feladata ellátására.

A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Női Tagozata

Budapest, 2007. május 24.

Kapcsolódó elemek