Debrecen méltó ünneplésre készül
A 105 éves múltra visszatekintő debreceni labdarúgás történetének irigylésre méltó eredményét produkálta a DVSC-TEVA: egyedüli vidéki csapatként harmadjára lett győztes egymás után! A bajnokavatás ceremóniájáról Pajna Zoltán alpolgármester és Szilágyi Sándor, a DVSC cégvezetője számolt be a városházán.
Dátum: 2007-05-25 14:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78027
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:14:19.611802, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Mint a sajtótájékoztatón elhangzott, nyugodtan készülhettek fel a bajnokavatásra, ugyanis a Loki már a záró mérkőzés előtt 3 fordulóval bebiztosította magának a triplázást. Az elmúlt 5 évben mindig dobogón állt a csapat - fűzte hozzá Szilágyi Sándor. Szombat a debreceni labdarúgás napja lesz: a bajnokcsapat utolsó meccse előtt gyerekek fociznak majd, mintegy megmutatva, honnan indul a labdarúgás. Lesz majorett-bemutató, de átadják az idei szezon legjobb labdarúgójának szóló Zilahi Zoltán-díjat is. Jubiláló játékosokat is köszöntenek: Sándor Tamás 250-ik, míg Kiss Zoltán 150-ik bajnoki mérkőzésén szerepel holnap.
A 10.500 fő befogadására alkalmas stadionban minden szurkoló ajándéktasakot kap, a Loki-játékosok névjegyével ellátva. A szervezők arra kérik a nézőket, hogy ne hagyják el a tribünt - a méltó éremátadás és a pálya épségének megőrzése érdekében. A tribünön egyébként élő képet formáznak majd.
Azoknak, akik nem jutnak el a stadionba a DVSC-TEVA-Sopron meccsre, a Kossuth téren filmvetítés lesz a Loki sikereiről, a bajnokság legemlékezetesebb pillanatairól.
A mérkőzés után a csapat lovas hintón érkezik a város központjába, a Kossuth térre, ahol a bajnokavató ünnepségre kerül sor. A köszöntések után lesz pezsgőbontás, tűzijáték, élő zene, beszédet Pajna Zoltán alpolgármester mond.
Szilágyi Sándor azt szeretné, ha valamennyi néző elkísérné a bajnokcsapatot a Kossuth térre, ahol a rendezvény - terveik szerint - 22.30-ig tart majd.
Nyírő Gizella - fidesz.hu