Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Informatikai és információs szolgáltató központ Debrecenben

Ennek az épületnek templomnak kell lenni, de ugyanakkor meg kell találni azokat a közösségi funkciókat is, ami kötődik a mindennapi élethez - mondta Bölcskei Gusztáv református püspök pénteken Debrecenben, amikor felavatat a Tiszántúli Református Egyházkerületnek az egyetemi templom épületében kialakított informatikai és információs szolgáltató központját.


Dátum: 2007-05-26 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78038
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:14:22.958565, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke emlékeztetett rá, hogy hosszú küzdelem után a közelmúltban kapták vissza az egyetemi templomot, amely sok éven át "kívülről templomnak nézett ki, de belülről nem volt az". A református egyház megkezdte a templom visszaállítását, amelynek első ütemében az alagsorban informatikai központot, internetkávézót és könyvesboltot alakítottak ki. Itt kapott helyet a Magyarországi Református Egyház informatika központja is - tette hozzá a tiszántúli református püspök.

Halász János, Debrecen alpolgármestere kifejtette: a város akkor erős, ha erősek a közösségei, Debrecen akkor erős, ha egyházi közösség is erős. A kulturális alpolgármester szerint a reformtus egyház erejét mutatja, hogy építkezni, újrahasznosítani is tud, amihez a továbbiakban is megígérte Debrecen segítségét.

Üdvözölte az egyház és az egyetem együttműködését Nagy János, a Debreceni Egyetem (DE) rektora is. Reményét fejezte ki, hogy az egyeteme csaknem 30 ezer hallgatója az új központtal olyan lehetőséget kap, amire régóta vártak. A szolgáltató központban ugyanis száz számítógépes munkaállomást alakítottak ki, amit az egyetemisták este nyolctól reggel nyolcig használhatnak. Napközben számítógépes tanfolyamokat, képzéseket rendeznek a központban, de az internetkávézót ekkor is igénybe vehetik a debreceniek, köztük az egyetemi hallgatók.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek