Sarkozy szakít a hagyománnyal
Nem részesít elnöki kegyelemben a közlekedési szabályok ellen vétőket, még a legenyhébb esetben sem Nicolas Sarkozy új francia államfő, szakítva a hagyománnyal, amelyet az újonnan megválasztott elnökök eddig követtek.
Dátum: 2007-05-26 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78042
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:14:24.235216, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az elnök szerint "erkölcsi szempontból nem helyes nem alkalmazni a törvényt: a törvény mindenkire egyformán vonatkozik" - mondta pénteken szóvivője. Egyúttal emlékeztetett arra is, hogy Sarkozy már a kampányban is erre tett ígéretet.
Az új elnök megválasztását követően kihirdetett hagyományos amnesztiában leginkább nem halálos kimenetelű balesetek okozói részesültek, és több ezer autós számára jelenthetett felmentést a kisebb súlyú kihágások, mint például a tilosban parkolás miatt kirótt bírság alól. Az utóbbi ciklusokban egyre kisebb körben alkalmazták, közlekedésbiztonsági szervezetek az eltörlése mellett kardoskodtak.
MTI - fidesz.hu