ÉS: a szocialisták mélyen őrzik az őszödi titkot
Minthogy a múlt év őszén kitört utcai tiltakozásokhoz és zavargásokhoz vezető balatonőszödi Gyurcsány-beszéd nyilvánosságra került hangfelvételéhez nem külső lehallgatás eredményeként jutottak hozzá az anyag kiszivárogtatói, arra lehet következtetni, hogy maguk a szocialisták azok, akik "mélyen őrzik az őszödi titkot" az ÉS című hetilap pénteki számában közölt tényfeltáró írás szerint. A cikk négy szocialista politikust nevez meg: Szekeres Imrét, Szili Katalint, Puch Lászlót és Kiss Pétert, akik a miniszterelnök megbuktatásában érdekeltek lehetnek. Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter szerint az ÉS cikkében leírtak a lehetséges forgatókönyvek egyikét sem támasztották alá.
Dátum: 2007-05-26 11:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78044
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:14:24.961387, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Nemzetbiztonsági Hivatal által az ügyben lefolytatott vizsgálat eredményei alapján, valamint több hónapnyi saját kutatómunka után a cikk szerzője - több szocialista politikussal és a párt belső viszonyait jól ismerő szakemberekkel folytatott háttérbeszélgetés nyomán - arra a következtetésre jut, hogy a tavaly május 26-án elhangzott miniszterelnöki beszéd kiszivárogtatásához Gyurcsány Ferenc belső, szocialista párti ellenzékének volt köze.
A cikk ehhez azonban azt is hozzáteszi: az "őszödi titok" leleplezésére két ok miatt is kevés esély van. Egyrészt azért, mert a vizsgálatot - miután a külső lehallgatás lehetőségét kizárták - "a miniszterelnök határozott kérésére nem folytatják tovább". Másrészt azért, mert azok, akik ismerhetik a titkot, folyamatosan letagadtatják magukat a sajtó elől.
A cikk szerzője rámutat arra is, hány csoportra osztható a miniszterelnök belső ellenzéke, akiknek "érdekében állhat" a kormányfő megbuktatása. A háttérbeszélgetések eredményeként ezt a kört meghatározva négy szocialista politikust nevez meg: Szekeres Imrét, Szili Katalint, Puch Lászlót, Kiss Pétert, s mindegyiküknél hozzáteszi, nem csak a megnevezettek, hanem a támogatói köreikhez tartozók is a miniszterelnök megbuktatásában érdekeltek között lehetnek.
Kiss Péter visszautasítja az írás "csúsztatásait", és jogi úton vesz elégtételt - ezt maga a szociális és munkaügyi miniszter közölte. "Az Élet és Irodalom 2007. május 25-én megjelent lapszámában Az őszödi Nagy Testvér címen megjelent írás csúsztatásai azt a hazug látszatot akarják kelteni, hogy közöm lehetett az őszödi beszéd nyilvánosságra kerüléséhez - írja közleményében a miniszter.
A balatonőszödi beszéddel kapcsolatban az NBH által indított vizsgálat kizárta a külső lehallgatás lehetőségét, a felvétel nyilvánosságra kerülését a vizsgálat további szakaszában kell vizsgálni - közölte Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító miniszter pénteken az MTI-vel.
Az NBH által indított, a külső lehallgatás lehetőségét tisztázó vizsgálat lezárult, a vizsgálat ezt a verziót egyértelműen kizárta -
Mint hozzáteszi, "a felvétel nyilvánosságra kerülésének körülményeit a vizsgálat további szakaszában kell tisztázni".
"Az Élet és Irodalom című hetilapban a nyilvánosságra kerülésre vonatkozóan vázolt lehetséges forgatókönyvek egyikét sem támasztották alá a vizsgálat eddigi eredményei" - mutat rá ugyanakkor Szilvásy György.
A titok ismerői között az ÉS cikke szerint vélhetően ott van az MSZP két rendszeresített technikusa, N. György és É. György, akik a rendezvényt hangosították, Butor Klára, az őszödi rendezvény szervezője, valamint a hangosítást végző cég, az Omega Trading Kft. tulajdonos ügyvezetője, Frenreisz Károly.
Frenreisz Károly az MTI megkeresésére azt mondta: "az ügy nem rám tartozik, ezért nem kívánok hozzászólni".
Vajda Péter, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok szóvivője a távirati iroda megkeresésre nem kívánt reagálni a cikkben foglaltakra.
Butor Klárát, a szocialista párt pártigazgatóját az MTI-nek egyelőre nem sikerült elérnie.
MNO - fidesz.hu