Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszaélések: a Katonai Főügyészség is nyomoz az őrezrednél

Már a Katonai Főügyészség is nyomoz a Köztársasági Őrezrednél történt visszaélésekről szóló hírek miatt. A testület szerint a kormányőrök az őrezred pszichológusának feljegyzése miatt indult fegyelmi eljárás során olyan nyilatkozatokat tettek, amelyek több bűncselekmény gyanúját is felvetik.


Dátum: 2007-05-26 12:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:14:26.536854, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Posta Imre korábban a parancsnoknak és Gyurcsány Ferencnek is eljuttatta feljegyzését, melyben azt állítja: a kormányőrök visszaélésekről, maszek üzletelésekről beszéltek neki és arról, hogy sokszor a mutyizás érvényesül a beszerzéseknél. Azt mondták: többször személyes ügyekben kellett eljárniuk, volt olyan is, amikor arra kaptak utasítást, hogy a parancsnok lányának intézzék el a parkolási büntetését. A pszichológus ellen a feljegyzése után fegyelmi eljárást indítottak, végül elbocsátották. A nyilatkozatok után szolgálati visszaélés miatt indult nyomozás - eddig 30 embert hallgattak ki.

hirtv.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek