Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kiutasítottak egy magyar diplomatát Amerikából

Odze György, a Külügyminisztérium szóvivője megerősítette az MTI-nek az egyik kereskedelmi csatorna péntek esti hírműsorában elhangzott információt, miszerint kiutasítottak Amerikából egy magyar diplomatát.


Dátum: 2007-05-26 13:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78051
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:14:27.169751, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Áprilisban valóban kiutasítottak az Egyesült Államokból egy beosztott diplomatát. Az eset a két ország kapcsolatát nem befolyásolta" - mondta Odze György az MTI érdeklődésére. A diplomata nevét és beosztását nem kívánta elárulni.

A TV2 Tények című műsorának információi szerint a diplomata a kulturális attasé volt, akinek egyik hozzátartozója lopási ügybe keveredett, és összetörte a diplomataautót, amelyben a rendőrök kábítószert is találtak. Ezt követően az amerikaiak kérésére hazaküldték a diplomatát. Simonyi András washingtoni magyar nagykövet a kereskedelmi csatornának nem kívánta kommentálni az esetet. Annyit azonban elmondott, hogy "egy szomorú családi ügyről van szó. Valóban az történt, hogy a diplomáciai státusszal nem teljesen összeegyeztethető dolgok történtek". Kivételes esetről volt szó, és az ügyben jól működtek együtt az amerikaiakkal - fűzte hozzá.

A hírműsor arról is beszámolt, hogy a diplomata, aki áprilisban tért vissza washingtoni kiküldetéséből, nem pályázott meg újabb nagykövetségi állást, a Külügyminisztérium arról tájékoztatott, hogy jelenleg betegállományban van. A washingtoni magyar nagykövetség kulturális attaséját szeptemberben nevezték ki, de áprilisban már haza is küldték.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek