Politikai hátterű tisztogatás fenyeget az NBH-nál?
A fideszes Demeter Ervin lemondta: a rendőrségnél tapasztaltakhoz hasonlóan fennáll a politikai tisztogatás veszélye a Nemzetbiztonsági Hivatalnál is. Attól tart, hogy az ország nemzetbiztonsági szempontból védtelenné, a kormány pedig működésképtelenné válhat.
Dátum: 2007-05-26 14:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:14:29.954736, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Demeter Ervin (Fidesz), a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő egykori tárca nélküli miniszter, jelenleg a parlament nemzetbiztonsági bizottságának tagja a Nemzet Biztonsági Hivatal (NBH) főigazgatójának lemondásával kapcsolatban kérdésünkre kijelentette: Galambos Lajos nem különösebben kiemelkedő szakmai képességű, ám politikailag annál szervilisebb vezetője volt a szolgálatoknak, emberi tisztességét azonban a mai viszonyok között is sikerült megőriznie. Mostani váratlan lemondása azt bizonyítja: a vele szembeni kormányzati elvárások egyre intenzívebbé és politikai természetűvé váltak. Belehajszolták egy sor "csinnbe", mégis azt kellett látnia, hogy idővel tovább növekszik az étvágy, s ez verte ki nála a biztosítékot - tette hozzá Demeter. Feltételezi, hogy emiatt mondott le a főigazgató. A fideszes politikus szerint ezzel a lépéssel Galambos elébe ment a várható fejleményeknek, mert a kormányban pontosan tudták, vele nem lehet bármit végrehajtatni, ezért már csak idő kérdése volt eltávolítása. Valószínűleg amiatt helyeztek alá egy olyan főigazgató-helyettest is, akinek baloldali politikai elkötelezettsége és erős kormányzati támogatottsága vitathatatlan. Ez lehetett az oka, hogy rendszeresen a főigazgató feje felett átnyúlva, a tudta nélkül hozott fontos intézkedéseket. Demeternek meggyőződése: a titkosszolgálatok a rendőrségnél ellenállóbbak a politikai nyomással szemben, az ott folyó szakmai munkának ugyanis sokkal nagyobb a jelentősége. Ez azonban rizikót is hordoz magában is, hiszen ha ez a szervezet egyszer összeomlik, akkor a kormány napi működése kerül veszélybe - figyelmeztetett a politikus.
Galambos Lajos utódlása előtt a jelölteket meg kell hallgatnia a nemzetbiztonsági bizottságának, Demeter szerint azonban egyelőre egyetlen lehetséges jelölt neve sem ismert.
magyarhirlap.hu - fidesz.hu