Balatoni szezonnyitó Siófokon
Kilencedik alkalommal vette át szombaton Siófok polgármestere "A nyár fővárosa" kulcsot, ezzel jelezve, hogy hivatalosan is elkezdődött az idei balatoni szezon.
Dátum: 2007-05-26 16:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78068
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:14:32.403353, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szezonnyitó háromnapos rendezvénysorozat célja, hogy Siófok bemutassa a városba érkező turistáknak, a hazai és a külföldi idegenforgalmi szakembereknek, valamint a sajtó képviselőinek, hogy a település miként készült fel a vendégek fogadására és milyen újdonságokkal találkozhatnak a látogatók az idei szezonban.
Lamperth Mónika beszédének kezdetén az első sorokban ülő, hozzávetőleg 20 fős csoport egy Nem hívott senki! feliratú transzparenst emelt a színpad felé, majd a szónoknak, egyúttal a város polgármesterének is hátat fordítva, egyperces néma vigyázzállás után, kivonultak a hallgatóság sorai közül. A miniszter nem reagált az incidensre, folytatta a beszédét.
Balázs Árpád (Fidesz), Siófok polgármestere miután átvette a minisztertől a nyár fővárosát jelképező kulcsot, úgy fogalmazott, ez a kulcs a nyitottság jelképe, amellyel egy fordítással kinyitjuk az ajtót, jelezve, hogy mindenkit szeretettel várunk. Balázs Árpád ezzel az aktussal a balatoni szezont megnyitottnak tekintette, s azt kívánta, hogy a Balaton a jókedv, a vidámság, a kellemes kikapcsolódás színtere legyen minden ide látogató számára.
A hivatalos megnyitó előtt a Dél-balatoni Kulturális Központban a Somogyi Hírlap sajtófotóiból nyílt kiállítás, a szezonnyitó ünnepséget követően hétfő estig pedig napközben térzene, társastánc-bemutató és gyermekműsorok, esténként neves hazai előadóművészek koncertjei szórakoztatják a közönséget, vasárnap délelőtt halászléfőző-versenyre várják az érdeklődőket.
Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően az idén is a szezonnyitón adták át a város népszerűsítéséért, valamint a turizmus fellendítéséért végzett kiemelkedő tevékenységet elismerő Kálmán Imre-emlékplaketteket, valamint a Siófok Barátja és a Pro Turizmo kitüntetéseket.
MTI - fidesz.hu