Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A cellainformációk cáfolják a rendőrök vallomásait

Cáfolhatják a 21 éves lány megerőszakolásával gyanúsított rendőrök vallomását a mobiltelefonok cellainformációi. A telefontársaság nyilvántartása szerint a rendőrök telefonjai éppen az ellenkező irányba mozdultak el a Múzeum körútról, mint ahogy a gyanúsítottak állították. Az egyik rendőr ügyvédje a Híradónak azt mondta, hogy a mobiltelefonok helyzete még nem bizonyítja a rendőrök bűnösségét.


Dátum: 2007-05-27 10:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78070
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:14:33.042293, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendőrök mobiltelefonja a Magyar Rádió épületének tetején lévő bázisállomásra jelentkezett fel május harmadikán hajnalban, amikor a lányt igazoltatták a Múzeum körúton. A mobilszolgáltató cellainformációi szerint a készülékeket később egy IX. kerületi irodaháznak a tetején lévő állomás vette át. Ez cáfolhatja a rendőrök vallomását, akik azt mondták, hogy a lánnyal a XII. kerület felé indultak, hogy hazakísérjék. Az egyik rendőr ügyvédje szerint a cellainformáció önmagában nem perdöntő bizonyíték.

-Nem szerencsés kiragadni egy-egy bizonyítási elemet és ebből messzemenő következtetéseket levonni, mert a bizonyítási eljárásnak az a sajátossága, hogy nagyon sok pici mozaikból áll össze - mondta a Híradónak Magyar György.

A mobilszolgáltató nyilvántartása ugyanakkor igazolja a 21 éves lány vallomásának egyes pontjait. A nő valóban hívta a barátját, majd küldött neki egy sms-t.

A Híradó a Gellérthegy tetejéről mutatta meg, mekkora a különbség a rendőrök vallomása és a mobiltelefonjaik cellainformációi között. A rendőrök azt mondják, hogy a Múzeum körútról a Váci út felé indultak, hogy hazakísérjék a lányt. A cellainformációk szerint viszont éppen ellenkezőleg, a Nemzeti Múzeumtól az Üllői út irányába mozdultak el a mobiltelefonok. Azt, hogy ez mit bizonyít, majd a bíróság dönti el.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek