Harrach Péter pünkösdi beszéde
Az egymást szerető emberek közösségire épülő társadalom fontosságát hangsúlyozta Harrach Péter a Tisztviselő-telepi Magyarok nagyasszonya templom kápolnájának megnyitóján. Az Országgyűlés alelnöke a legfőbb értéknek a gyermeket nevezte.
Dátum: 2007-05-27 13:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:14:36.504985, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A legfőbb érték a gyermek, mégis egyre kevesebb család vállal kettőnél többet - mondta Harrach Péter a jelenlegi kormány nem törődik eleget a családokkal.
Az ünnep tiszteletére készült el a Tisztviselő-telepi Magyarok Nagyasszonya templom kápolnája, melyet Harrach Péter, az Országgyűlés alelnöke nyitott meg. Beszédében a család fontosságát hangsúlyozta, és azt, hogy ezzel szemben a kormány nem törődik a családokkal. A legfőbb érték a gyermek, mégis egyre kevesebb család vállal 2-nél több gyermeket. A magyar Szentek kápolnáját és Szinte Gábor festőművész Szent István, Boldog Gizella és Szent Imre az első szent családról festett képeit áldotta meg Bíró László püspök.
Azt üzeni, hogy az egymást szerető emberek közössége fontos számunkra. Első ilyen közösség a család, de ne feledkezzünk el a társadalmat felépítő közösségről, az egyházi közösségekről, a lakóközösségről, a civil szervezetről és magáról a nemzetről, mert végül is a közösségekre épülő társadalom az egészséges társadalom.
Olyan világban élünk, amelyben azoktól kell félni, akik meg kell, hogy védjenek minket és olyan világban élünk, ahol lehet hazugsággal hatalomra jutni. Mi van akkor a társadalomban, hogy szivárog le föntről az a norma szerinti élet, aminek le kellene szivárognia? Ehelyett a normák megsértése, és egy olyan mondjuk ki nyugodtan, hogy válság van ebben a társadalomban, morális válság, ami még inkább szükségessé teszi, hogy megfontoljuk azt az üzenet amit egy ilyen műalkotást számunkra jelent.
hirtv.hu - fidesz.hu