Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Újraélednek a tradíciók

A polgári kör levelezőlista nyílt levele Orbán Viktornak, a polgári Magyarország miniszterelnökének.


Dátum: 2003-01-23 14:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7133
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:23.429517, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Igen Tisztelt Miniszterelnök Úr!

A Polgári-kor Levelező lista tagjai nevében örömünket fejezzük ki az Ön által felvázolt jobboldali nemzeti erők összefogásának megteremtése érdekében közzétett nyilatkozatára.

Köszönjük a Polgári Körök mozgalma irányában tett eddigi, illetve folyamatos erőfeszítéseit mind Önnek, mind az ebben részt vevő munkatársainak és külön büszkeséggel tölt el bennünket az, hogy megfogalmazása szerint ez a társadalmi erő az Ön szívéhez minden más párthoz képest a legközelebb áll.

Bár rengeteg simítani, egyengetni és szervezni való akad köreinkben, maga az a jelenség, hogy tagjaink a maguk kisebb-nagyobb környezetében elhintik a magyarság, a család, az ehhez kötődő tradíciók és az Istenhez való kötődés fontosságát, hogy gyermekeinket, unokáinkat e szerint látjuk el intelmeinkkel, úgy érezzük hatalmas lépést jelent az elmúlt évtizedek rombolásához képest. Az, hogy ez az értékrend annyi ember szívében újra éledt, hogy csipkerózsika-álmukból ébredve, sokan azok közül is ráeszmélhettek erre, akiktől minden esélyt elvettek a diktatúra urai, az elsősorban Önnek köszönhető!

Köszönjük mindezt, egyben szeretnénk kifejezni támogatásunkat, csatlakozásunkat ehhez a számunkra oly fontos, nemes küzdelemhez, annak reményében, hogy táborunk a haza, az otthon, közös nyelvünk és kultúránk, valamint az emberhez méltó, minőségi élet megerősödésével együtt, csak gyarapodni fog!

A Jó Isten adjon erőt, egészséget mindannyiunknak ehhez!

Budapest, 2003. január 17.

Mély tisztelettel:

Polgári-kör levelező lista tagjai és körei

Kapcsolódó elemek