Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Washington újabb szankciókat vezet be Szudán ellen

Washington újabb szankciók bevezetését jelenti be kedden Szudán ellen a dárfúri konfliktus folytatódása miatt, és egy további határozatot kér az ENSZ Biztonsági Tanácsától, amelyben a világszervezet megbüntetné a kartúmi vezetést - közölték washingtoni idő szerint hétfő este nevük elhallgatását kérő amerikai tisztségviselők.


Dátum: 2007-05-29 09:52:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78123
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:14:50.261622, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az intézkedéseket közép-európai idő szerint 14 órakor jelenti be George Bush elnök. Az amerikai kormány gyakorlatilag kiterjeszti a már most is érvényben lévő büntetőintézkedéseit: további 31 szudáni céget tesz tilalmi listára, köztük az olajexporttal, külkereskedelemmel, pénzügyekkel foglalkozó társaságokat. Washington szankciókat vezet be két kartúmi kormányzati tisztségviselő ellen is - tették hozzá a nyilatkozó amerikai illetékesek.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek