Jelentős a káosz a Gyurcsány-csomag új adófajtái körül
Rendre elmaradnak az időarányostól a Gyurcsány-csomaggal bevezetett új adónemek bevételei. A befizetési elmaradás azért is szembetűnő, mert az extra adók alapjai olyan bevételek, amelyek után egyébként rendben fizetik a közterheket. Nagy a zavar a megszorító csomagban bevezetett közterhekkel kapcsolatban.
Dátum: 2007-05-29 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78127
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:14:51.693755, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A tervezett 150 milliárd forintnak csupán töredéke, 5,4 százaléka, vagyis 8 milliárd forint folyt be a kincstárba egyelőre a vállalkozásokra januártól kivetett négyszázalékos "extra" nyereségadóból. Ez messze elmarad a társasági nyereségadóból származó befizetésektől - ebben az esetben az erre az évre tervezett összeg 26 százalékát már befizették -, pedig a két adóalap nem teljesen tér el egymástól. A különadó megfizetésénél egyébként is zavarok tapasztalhatók, ugyanis az első három hónapban már több mint ötmilliárd forintot fizettek be az adóhivatalnak a vállalkozások, annak ellenére, hogy az első befizetési határidő április 20-a volt.
Nem ez az egyetlen furcsaság: a decemberben megszüntetett bankadóból például még idén is 567 millió forintos bevétele keletkezett eddig a kincstárnak, holott a bankoktól elvárná az ember, hogy a pénzügyekkel tisztában legyenek. A bankadó teljesen nem szűnt meg, idén hitelintézeti járadékot fizetnek a pénzintézetek, egész évben várhatóan 25 milliárd forintot. A január-áprilisi időszakban ebből a járadékból 2,98 milliárd forintot fizettek be a bankok.
A magánszemélyek által fizetendő négyszázalékos különadó is elmarad az időarányosan elvárható bevételtől, ugyanis az első négy hónapban 4,8 milliárd forint került a kincstárba e forrásból. Ezt a különadót azoknak kell fizetniük, akiknek az éves jövedelme meghaladja a hatmillió forintot, vagyis: hatmillió forint felett már nem 36, hanem negyven százalék a személyi jövedelmet sújtó elvonás.
MNO - fidesz.hu