Megromlott a munkaképes korú lakosság egészségi állapota
Szakemberek szerint az elmúlt években nagyon megromlott a munkaképes korú lakosság egészségi állapota. A legrosszabb helyzetben a 10, 20 évvel nyugdíj előtt állók vannak - írja a Békés Megyei Hírlap.
Dátum: 2007-05-29 10:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78129
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:14:52.384646, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ennél a korosztálynál már annyi betegség jön elő, hogy akár az 50 százalékos munkaképesség csökkenést is elérhetik. A 40, 50 éves korosztályt emiatt a munkahelyi leépítések és összevonások is érzékenyen érintik. Ha menniük kell, megrokkant egészséggel szinte lehetetlen új munkát találniuk.
Szakemberek szerint az egészségi állapot romlásának egyik oka a túl nagy munkahelyi elvárás lehet. A munkáltatóknak olyan emberekre van szükségük, akik sok mindenhez értenek, állandó pörgésre képesek, nem betegesek. Megoldást jelenthet a nyugat-európai országokban már bevált, sok helyen kötelező, legalább három hetes relaxációs szabadság, és a munkahelyi pszichológus alkalmazása.
hirtv.hu - fidesz.hu