Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Korrupció vádjával halálra ítélték egy kínai vezetőt

Korrupciós vádakkal halálra ítélték Kínában az állami élelmiszer-egészségügyi és gyógyszer-engedélyezési hatóság volt vezetőjét - jelentette kedden a kínai tömegtájékoztatás.


Dátum: 2007-05-29 10:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78131
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:14:53.132805, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cseng Hsziao-jü (Zheng Xiaoyu) fellebbezhet a rá vesztegetés és kötelességszegés miatt kiszabott szokatlanul szigorú ítélet ellen - írta az Új Kína (Xinhua) hírügynökség az illetékes pekingi kerületi bíróság közleményét idézve. Az ítélet súlyosságára az adhat magyarázatot, hogy a kormány véget akar vetni az egészségügyi biztonsággal kapcsolatos és korrupciós botrányok hullámának.

Az utóbbi csaknem egy évtizedben többször előfordult, hogy mérgező anyagot mutattak ki élelmiszerekben és egyéb termékekben. A 62 éves Cseng az ellene hozott ítélet szerint összesen 850 ezer dollárnak megfelelő összegű kenőpénzek fejében szemet hunyt a piacra kerülő termékek egészségre káros hatása felett. A mérgező élelmiszerektől, illetve gyógyszerektől állítólag több tucatnyian haltak meg Kínában. A legsúlyosabb eset 2004-ben történt Anhuj (Anhui) tartományban, amikor 13 csecsemő meghalt alultápláltságban, mert semmilyen tápértékkel nem bíró tápszert kapott.

Cseng a szóban forgó tisztséget 1998 és 2005 között töltötte be. A Kínai Kommunista Párt már a nyomozás megindításakor, amikor felmerült a gyanú ellene, kizárta őt soraiból.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek