Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sopron: az önkormányzat nyitott az együttműködésre

Dr. Simon István alpolgármester résztvett a Sopron és Ipartestület éves küldöttgyűlésén, ahol a város nevében a jelenlévőknek köszönet mondott  munkájukért, amelyet a város és a soproni polgárok is értékelnek. Sopron és Vidéke Ipartestület egy erős és jól működő érdekképviseleti szervezet, és mint olyan szükség van rá, hiszen az erős civil szervezetek, erős szakmai szervezetek a várost, magát erősítik - mondta az alpolgármester, aki kifejezte szándékát, hogy a hatóságokkal való párbeszédet segítő közös találkozóra mindenképpen sor kerítenek - fejtette ki az alpolgármester.


Dátum: 2007-05-29 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78139
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:14:55.837136, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Dr. Simon István megerősítette az önkormányzatnak azt a szándékát, hogy az ipartestülettel való együttműködést megállapodásban fogják a közeljövőben rögzíteni, mert mindkét fél, de legfőképpen a város

érdeke az összefogás.

sopron.fidesz.hu

Kapcsolódó elemek