Már gyárakban dolgoznak az orvosok?
"Ez az igazi üzemegészségügy, avagy már gyárakban dolgoznak az orvosok?" címmel nyújtott be interpellációt kívánok Horváth Ágneshez dr. Heintz Tamás. A miniszter távollétében Kovács Attila államtitkár válaszolt.
Dátum: 2007-05-29 15:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78165
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:15:04.880176, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Utalt rá, hogy ez a tanulmány nem tünteti fel, milyen módszerrel készült a vizsgálat, régi adatokra hivatkozik, mindössze 41 kórház adatait vizsgálja, az intézmények háromnegyedét elfelejtette megvizsgálni. Hozzátette: "ebben a tanulmányban a boncjegyzőkönyvek helyett minden bizonnyal az úgynevezett BNO-kódokat vették alapul, amellyel - ha valaki úgy akarja - könnyen téves következtetéseket vonhat le az értékeléskor. És még valami: ugyanebben az anyagban azt is leírják, hogy hazánkban magas a gyógyulási arány és kórházainkban nagy a műtétek biztonsága. Erről az ön, miniszter asszonya diszkréten hallgat" - jegyezte meg a fideszes politikus. Csak nem azért, mert ez nem illik az önök által felvázolt, potenciális gyilkosokból álló orvosképbe? Ön a téves diagnózist követő kezelések arányát közel százszor annyira becsülte, mint ahogy az a valóságban létezik. Ha a szocialista-szabaddemokrata kormány eddig is ilyen tanulmányokhoz és ilyen módon nyúlt hozzá, nem csoda, hogy itt tart az egészségügy átalakításának csúfolt ámokfutás - fűzte hozzá a képviselő.
Emlékeztetett arra, hogy Horváth Ágnes "azt is kifejtette, hogy a kórházak mintegy halálgyárként üzemelnek - még szerencse, hogy Frankenstein, vagy egyéb hírneves orvos nevét nem emlegette" - jegyezte meg. Mint fogalmazott, nem az a legnagyobb baj, hogy a tárcavezető személyében sértette meg azokat, akik áldozatos munkával gyógyítják, ápolják a betegeket, nem az orvosok, egészségügyi dolgozók személyét érte támadás elsősorban, hanem az, hogy nem ismeri a gyógyítást, a spirituális kapcsolatot, folyamatot, melynek csak egy igen kis darabkájához férkőzhet oda az üzlet világa.
Heintz Tamás a következő kérdéseket intézte a Kovács Attila államtitkárhoz:
- Véletlen elszólás, szakmai hiba, vagy szándékosság miatt nyilatkozott hamisan a kórházakban félrekezelt betegekről?
- Miért törekszik folyamatosan arra, hogy megrendüljön a betegeknek az orvosokba és a kórházakba vetett bizalma?
Az államtitkár válaszában azt mondta, szerinte félreértelmezték Horváth Ágnes szavait. Úgy vélte, a vizsgálatból annyi derül ki, hogy az egészségügyi ellátórendszer rossz, ezért meg kell reformálni.
Heintz Tamás viszontválaszában megjegyezte, az államtitkárt bedobták a mélyvízbe, amely azonban inkább zavaros, mint mély. Zavaros vízben pedig nehéz úszni. Hangsúlyozta, hogy a miniszternek vagy be kellene jönnie el a parlamentbe, vagy pedig le kellene mondania. A választ nem fogadta el, a T. Ház kormánypárti többsége azonban 151 igen, 97 nem és 0 tartózkodás mellett elfogadta azt.
fidesz.hu