Pénzt sajtolnak ki a beteg gyerekekből
Bernáth Ildikó, a Fidesz képviselője keddi interpellációjában a fogyatékos gyermeket nevelő családok utazási költségtámogatásának radikális csökkentését kérte számon a kormányon.
Dátum: 2007-05-29 15:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78166
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:15:05.250098, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Mit tesz a gyermekekért, a családért felelősséget érző kormány? Azt semmiképppen sem, amit önök tesznek. Gyurcsány Ferenc kormánya durván megkurtította az utazási költségek után járó támogatást. Ez év január 1-jétől 70 százalékkal, május 1-jétől pedig 90 százalékkal csökkentették az utazási költség utáni támogatást" - fogalmazott a politikus.
Elmondta: ez az "embertelen" intézkedés havonta minimum 10-15 ezer forint pluszkiadást jelent azoknak, akik betegségük miatt csak gépkocsival közlekedhetnek.
Miért büntetik a fogyatékos gyermekeket nevelő családokat? Miért szüntették meg az eddigi támogatási rendszert? - kérdezte a fideszes képviselő, aki arra is kíváncsi volt, hogy a kormány az állítólagos visszaélések megakadályozására miért a rászorulókat sújtó szabályozást alkot.
Kovács Attila egészségügyi államtitkár szerint nem büntetik a fogyatékos gyermeket nevelő családokat.
Állítása szerint az eddigi ellátási rendszer indokolatlanul pazarló volt, sokan indokolatlanul vették igénybe a támogatásokat.
Bernáth Ildikó elmondta: "pironkodik" a miniszter válaszán, aki azzal vádolta meg a szülőket, hogy rákosnak vagy fogyatékosnak hazudják gyermeküket annak érdekében, hogy a támogatásokhoz hozzájuthassanak.
A fideszes politikus nem, az Országgyűlés kormánypárti többsége azonban elfogadta az államtitkári választ.
fidesz.hu