Borúlátás Davosban
Politikai vezetők, a világ minden tájáról érkezett, befolyásos üzletemberek, közgazdászok a sérülékeny világgazdasági növekedéssel és a kilátásokat még bizonytalanabbá tevő esetleges Irak-elleni háború kilátásaival szembesülnek Davosban, ahol csütörtökön megkezdték szokásos éves tanácskozásukat.
Dátum: 2003-01-23 16:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7138
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:24.998558, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Világgazdasági Fórum nyitóülésén figyelmeztettek arra a közgazdászok, hogy a világ mindhárom gazdasági központjában lefékeződött a növekedés, ez a helyzet az Egyesült Államokban is, amely pedig egyedüliként lenne képes fordulat előidézésére.
A szakértők az iraki háborúval bővült kockázati tényezőket latolgatják a hat napig tartó fórumon. - A közel-keleti háború komoly visszaesést idézhet elő, kérdőjelessé teheti azt az elképzelést, amely szerint átlagban az USA nemzeti terméke 3 százalékkal bővülhet az idén, amivel támogathatna egy 2 százalékos globális világgazdasági fellendülést - vélekedett Gail Foster, az amerikai Business Council vezető közgazdásza. Szerinte lehetetlenség előre jelezni, hogy egy öbölbeli háború milyen mértékben erősíti a fogyasztók és a beruházók bizalmatlanságát.
A davosi fórum résztvevői - 104 ország 2300 képviselője - megfigyelők szerint ezzel, az Irak elleni háború kihatásaival foglalkozik majd legfőképp. Néhány vélemény: Stephen Roach, a Morgan Stanley vezető közgazdásza szerint a lassuló amerikai gazdaság kétszámjegyű recesszióba csap át egy esetleges támadás hatására. - Ha az USA biztos gazdasági háttérrel lépne a háborúba, úgy elviselhetők lennének a következmények, egy zéró növekedésű gazdaságot azonban visszaesésbe sodor a háború - közölte. Roach szerint több negyedévig tartóan 1-2 százalékos gazdasági visszaesés következhet be az USA-ban, még abban az esetben is, ha az olajárak a csak néhány héten át ugranak a magasba.
A svájci hegyi város is "háborús" hangulatban él, minden idők legszigorúbb biztonsági rendszabályait léptették ugyanis életbe a tanácskozás idejére. Tízmillió dollárt fordítottak a biztonsági intézkedésekre, küldöttenként mintegy 5 ezer dollárt. Rendőrök százai járőröznek a városban, a légtérben pedig teljes a zárlat. A svájci kormány közölte, hogy minden olyan kis repülőgépet lelőnek a vadászgépek, amelyek át akarnak repülni a város felett és nem engedelmeskednek a légiirányítók utasításainak. Tavaly az éves Világgazdasági Fórumot az Egyesült Államok iránti szolidaritásból a tengerentúlon rendezték meg, az idén azonban újból a davosi hagyományos helyszínt választották.
Visszatérve a világgazdaság állapotára, a "katonailag jól, gazdaságilag viszont rosszul felkészült" és jelentős költségvetési hiánnyal rendelkező USA mellett Európa állapota sem megnyugtató. Stagnál az eurótérség teljesítményének egyharmadát adó német gazdaság, amely elemzők véleménye szerint aligha vállalja fel a munkaerőpiac szerkezeti reformjait, a szociális programok felülvizsgálatát, hogy egy 2 százalék körüli GDP-növekedést érhessen el a reformokkal. Növekvő bérköltségek, a termelékenység alacsony színvonala, laza pénzügyi fegyelem - ezek egy európai stagfláció előjelei. A múlt évben 15 százalékkal felértékelődő euró is fékezőleg hat az exportra orientált európai feldolgozóipar teljesítményére - hangsúlyozzák a szakértők.
Ami Japánt illeti, a szigetországi vezetés igyekszik felgyorsítani a behajthatatlan banki adósságok szanálását, leírását, ami viszont a 12 éve lassan fejlődő országban ronthatja a munkanélküliségi helyzetet. Simada Haru, Koidzumi kormányfő tanácsadója szerint számos közgazdász még az idei évre szóló 0,6 százalékos gazdaságnövekedési előrejelzést is túlzottan derűlátónak tartja, hangsúlyozva, hogy a cél teljesülése az amerikai gazdaság kilátásain múlik.
A kör ezzel bezárult. A közgazdászok ugyan Kínára tekintenek, benne látják a világgazdaság lehetséges motorját, de csak közép- és hosszabb távon. Jelenleg - mint mondják - komoly hajtóerő csak az USA-ból érkezhet.
MTI - fidesz.hu