Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A BKV vezetését bírálja a szakszervezet

Rossz irányba, a BKV működési zavaraihoz vezetne a cég vezérigazgatója által kedden a szakszervezetekkel ismertetett szervezet-átalakítási elképzelés, ezért az érdekképviseletek elutasították azt - közölte a legnagyobb szakszervezet egyik vezetője.


Dátum: 2007-05-29 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78173
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:15:07.814173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nemes Gábor, a több mint 12,5 ezer dolgozóból 8.600-at képviselő Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének elnökhelyettese az elmondta, hogy álláspontjukat akceptálva a cégvezetés szerdára átdolgozza a javaslatát.

Az érdekképviseleti vezető közölte azt is, hogy felvetésükre Antal Attila vezérigazgató cáfolta azt a sajtóhírt, miszerint e héten konkrét javaslat kerülne a szakszervezetek elé a várható létszámleépítésekről.

A vezérigazgató által korábban bejelentett vállalatátszervezési folyamat részeként még az első félévben eldőlne, hogy milyen szervezeti struktúrában, illetve ehhez illeszkedő létszámmal dolgoznak a továbbiakban a cég szervezeti egységei.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek