Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyházi vezetők találkozója

Az egyházfinanszírozásról, a közoktatási kiegészítő normatíváról, a személyi jövedelemadó egy százalékának felajánlásával kapcsolatos új kormányzati kezdeményezésekről és a tervezett ingatlanadó bevezetéséről volt szó a három keresztény történelmi egyház képviselőinek keddi találkozóján - közölte a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) titkársága és a Magyarországi Református Egyház zsinatának kommunikációs szolgálata az MTI-vel.


Dátum: 2007-05-30 09:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78186
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:15:12.509176, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A találkozón Erdő Péter bíboros, az MKPK elnöke, Bölcskei Gusztáv püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke és Ittzés János, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke többi között a tervezett ingatlanadónak az egyházak számára elfogadhatatlan hatásairól folytatott megbeszélést a hitéleti és közszolgálati célokra használt ingatlanok esetében - olvasható a közleményben.

A magyarországi történelmi keresztény egyházak már tavaly ősszel döntöttek arról, hogy 2008-at a Biblia évének nyilvánítják. Most áttekintették az év programtervezetét. A kezdeményezés célja a Szentírásnak és kulturális értékeinek népszerűsítése, a magyarországi bibliai műveltség növelése - olvasható a közleményben.

Mint írják, a püspökök fontolóra veszik közös megszólalásukat az egész nemzetet érintő környezetvédelmi kérdésekben. A találkozón tárgyaltak továbbá a tábori lelkészi szolgálatok időszerű kérdéseiről is.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek