Gyurcsány nem tudja, hogyan került ki az őszödi beszéd
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem tudja, hogyan került ki az MSZP-frakció balatonőszödi zárt ülésén elmondott beszédéről készült felvétel. Erről a politikus szerdán reggel beszélt az MTV Nap-kelte című műsorában.
Dátum: 2007-05-30 09:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78187
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:15:12.883200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Azt, hogy hogyan került ki, ezt ma nem tudom, őszintén. Ha tudnám, elmondanám" - fogalmazott a kormányfő. Gyurcsány Ferenc azt mondta: ha valamit meg fog erről tudni, akkor azt nyilvánosságra hozza, de amíg nem tud biztosat, addig nem fogja megengedni, hogy találgatásokkal besározzanak bárkit is. "Én tűzbe teszem a kezemet valamennyi vezetőtársamért" - hangsúlyozta. Arra a kérdésre, akarja-e tudni, hogyan került ki a felvétel,
Gyurcsány Ferenc közölte: ha tudná, akkor sok feltételezéstől lehetne mentesülni.
Gyurcsány Ferenc megfogalmazása szerint senkinek nem állt érdekében "közülünk" ártani, amíg ennek az ellenkezője nem bizonyosodik be azt kell gondolni, hogy "valamilyen nem felépített, nem várt véletlen vezetett ide, ahol nem politikusok, hanem a politika környezetében dolgozó segítők közül valaki...(közbevágott a riporter)".
A kormányfő abszurdnak nevezte azt a feltételezést, hogy neki is köze van a beszéd kiszivárogtatásához. Mint mondta, ő egyenesen vívja meg a politikai küzdelmeit.
MTI - fidesz.hu