Bartus pert nyert a Hetek ellen
Bartus László újságíró a Fővárosi Bíróságon jogerősen pert nyert a - Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze által alapított és főszerkesztett - Hetek című lap kiadója ellen.
Dátum: 2003-01-23 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7140
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:25.664609, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bartus László közölte: az ítélet kimondja, hogy a Hetek című újság 2000. február 13-án megsértette Bartus László jóhírnévhez fűződő személyiségi jogait egy bírósági ítéletről szóló tudósításában. A cikk kifogásolt mondata szerint "az újságíró adta a hamis információkat a politikusok szájába". A per során a Hetek című lap kiadója nem tudta bizonyítani állítását, a tanúként megjelent politikusok pedig személyesen is cáfolták azt. A Fővárosi Bíróság jogerős ítélete helyreigazítás közlésére, továbbá 200 ezer forint nem vagyoni kár megfizetésére kötelezte az alperest és eltiltotta a további jogsértéstől.
MTI - fidesz.hu