Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

I. János Károly Budapesten

Sólyom László köztársasági elnök és felesége, Sólyom Erzsébet kedden este díszvacsorát adott a háromnapos magyarországi állami látogatáson Magyarországon tartózkodó I. János Károly spanyol király és felesége, Zsófia királyné tiszteletére a Magyar Nemzeti Múzeumban.


Dátum: 2007-05-30 10:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78193
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:15:15.166042, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az eseményre mintegy száz vendég volt hivatalos, a meghívottak között voltak miniszterek, a magyar parlamenti pártok képviselői és egyházi vezetők.

Sólyom László pohárköszöntőjében kiemelte: köszönetet mond azért, hogy I. János Károly tavaly októberben személyes jelenlétével tisztelte meg az 1956-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulójának emlékünnepségét. Ez a jelenlét - tette hozzá - jelképes üzenet volt, amelyet Magyarország nagyra értékel.

A köztársasági elnök hangsúlyozta: 2007. fontos éve a magyar-spanyol kapcsolatoknak. Éppen harminc éve annak, hogy a két ország hosszú szünet után ismét felvette egymással a diplomáciai kapcsolatot, és húsz évvel ezelőtt volt a spanyol királyi pár első hivatalos magyarországi látogatására.

Azóta a gazdasági élet és a civil szféra szereplői is egymásra találtak, és ma már természetes a két ország közötti élénk tőkeáramlás, valamint a kulturális kapcsolatok fejlődése. Számítunk Spanyolország barátságára és szövetségére, mint ahogy spanyol barátaink is számíthatnak ránk - mondta Sólyom László.

Az államfő hangsúlyozta: a két ország céljai és elképzelései az Európai Unió jövőjét illetően hasonlóak; a jövő az integráció bővítése és mélyítése. Hozzáfűzte: ezért is tulajdonítanak nagy jelentőséget annak, hogy a Római Szerződést megújító folyamat sikerrel záruljon le.

A minden eddiginél intenzívebb együttműködés új területe a 2010-2011. évi, Belgiummal közös hármas uniós elnökség, amelyre a felkészülést már megkezdtük - emelte ki pohárköszöntőjében a köztársasági elnök. Kitért a globális problémák megoldásának fontosságára, a nemzetközi és etnikai terrorizmus ügyére, az új kihívások közül pedig a klímaváltozásra, amelyet mint e század egyik legsürgetőbb problémáját említette.

Sólyom László utalt rá, hogy az Európai Unió mennyire kitágítja a két ország polgárai, köztük a fiatalok látóhatárát. Emlékeztetett rá, hogy Spanyolország a magyar állampolgárokra is kiterjesztette a munkavállalás szabadságát, és a jövő évtől a schengeni térségbe belépésünkkel az utazók számára megszűnnek a fizikai államhatárok is.

I. János Károly pohárköszöntőjében hangsúlyozta: a mostani látogatás célja, hogy tovább bővüljön és mélyüljön a két ország kapcsolata. Felidézte: alig néhány hónapja volt legutóbbi találkozója Sólyom Lászlóval, az 1956-os forradalom ötvenedik évfordulóján, amelynek emléke - hangsúlyozta az uralkodó - társadalmaink tudatában mint a magyar és európai történelem döntő pillanata él.

A spanyol király kiemelte: a két országot a régmúltban gyökerező szálak korábban is összekötötték, de az európai integráció keretében már szövetségesek és elkötelezett partnerek a demokratikus érétkek és elvek védelmezésében. Mint mondta, jelentős haladás az, amelyet a magyar társadalom elért, és elismerését fejezte ki az ország intenzíven modernizálásáért.

I. János Károly kitért arra, hogy Sólyom László az Alkotmánybíróság elnökeként "aktív szereplője és egyúttal kivételes tanúja" is lehetett a Magyarországon bekövetkezett mélyreható változásoknak. Szerinte a nyilvánvaló kulturális és történelmi okok következtében az európai integráció soha sem lett volna teljes a közép-európai országok csatlakozása nélkül.

A spanyol-magyar kapcsolatok - hangoztatta a spanyol uralkodó - immár harminc éve "különösen kielégítő módon" fejlődtek, a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok egyértelműen kibővültek.

Megszilárdítani és elősegíteni e szerencsés folyamatot - ez az a két alapvető cél, amelyet támogatni kívánok magyarországi tartózkodásunk alkalmával - mutatott rá pohárköszöntőjében I. János Károly és emlékeztetett rá: a látogatás során megrendezik a két ország üzletembereinek találkozóját, amelynek célja, hogy elősegítse a vállalati szférák együttműködését, az árucsere élénkítését.

Az asztúriai hercegi pár 2004-ben avatta fel a Cervantes Intézetet. A spanyol király méltatta az intézet eddigi munkásságát és megjegyezte, a magyar kultúra 13 Nobel-díjast adott a világnak.

Együtt kell megkettőznünk erőfeszítéseinket annak érdekében, hogy hatékonyan tudjunk megküzdeni a társadalmainkat egyre közelebbről érintő olyan fenyegetésekkel és kihívásokkal, mint a terrorizmus, a szervezett bűnözés vagy az ember- és drogkereskedelem, a szegénység elleni harc és a globális felmelegedés - mondta pohárköszöntője végén I. János Károly.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek