Csillag miniszter miatt késtek el tízezrek a munkából
Manninger Jenő írásbeli kérdést tett fel még december 4-én Csillag Istvánnak a Bz-mozdonyok műszaki állapotával kapcsolatban, ugyanis egy zalai mozdonyvezető jelezte neki, hogy nem biztonságosak az új féktuskók. Csillag eljárása: a miniszternek írt kérdésekre vizsgálat indítása helyett csak rutinválaszokat adott, s ma tízezrek nem tudtak időben munkába indulni.
Dátum: 2003-01-23 18:28:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7142
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:26.303713, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Párt sajnálatosnak tartja, hogy Csillag István gazdasági és közlekedési miniszter mulasztása miatt emberek tízezrei nem tudtak ma közlekedni Magyarország számos megyéjében.
Manninger Jenő, a Fidesz országgyűlési képviselőjének 2002 decemberében jelezte egy Zala megyei mozdonyvezető, hogy a Bz-kocsikon újonnan felszerelt műanyag féktuskók nem biztonságosak. A mozdonyvezetők levelet küldtek az illetékes MÁV igazgatóság vezetőjéhez, de nem kaptak választ.
A Fidesz írásbeli képviselői kérdést intézett Csillag Istvánhoz, aki tíz napon belül küldte meg a választ, mely szerint ezzel a vonattal a mozdonyvezetők problémamentesen dolgoznak, sőt a helyi műszaki vezetés az ellenőrzések során többször megerősítette, hogy a fékezés biztonsága nem romlott.
Annak ellenére, hogy a miniszter válasza szerint az új féktuskó kifogástalanul működik, januárban a téli időszak beállására hivatkozva azonnali hatállyal elrendelték a motorkocsikról a műanyag féktuskók leszerelését, miközben már a javítóüzemben észlelték a tengelyek repedését. Ezért valószínűsíthető az összefüggés a mozdonyvezetők által kifogásolt új műanyag féktuskók alkalmazása és a tengelyrepedés között.
A Fidesz Frakció határozott álláspontja, hogy ahelyett, hogy Csillag István könnyelmű válaszokkal odázta el a felelősséget, független szakértők bevonásával kellett volna vizsgálatot indítania, megelőzendő a kialakult közlekedési káoszt.
2002. január 23.
Manninger Jenő
Országgyűlési Képviselő
Fidesz-Magyar Polgári Párt
***
No comment:
Csillag miniszter csütörtök este az MTV Híradóban elmondta: a gyártó Csehországban is problémák voltak a Bz-mozdonyokkal.
A Híradó megkereste a gyártó céget, ennek képviselője elmondta: Csehországban nincs probléma a Bz-mozdonyokkal.