Bencsik: Az alapítványi főiskolákkal is kössön három éves finanszírozási szerződést a kormány!
Ha a törvényt ebben a formában fogják támogatni kormánypárti képviselőtársaim, akkor a hátrányos helyzetű fiatalok felsőoktatásba történő bejutási esélyeit fogják korlátozni. Nem képes mindenki arra, hogy az európai viszonylatban is magasnak mondható tandíjat befizesse a kasszába. - fogalmazott Bencsik János képviselő a felsőoktatási törvény módosításának hétfő éjszakába nyúló vitája során.
Dátum: 2007-05-30 11:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78215
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:15:23.044064, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ha ebben a formában fogadják el a törvényt, akkor az állami fenntartású intézmények finanszírozása nem kiszámíthatóvá, hanem csökkenővé fog válni. Az indoklási rovatban persze az okokról is értesülhettünk. A kormány szerint a felsőoktatás finanszírozását a konvergencia-programhoz kell igazítani, tehát pénzt kell belőle kivonni. - tette hozzá Bencsik.
Ha így marad a törvény, akkor még e kedvezőtlen állami finanszírozás sem fogja megilletni a nem államilag fenntartott intézményeket. Számukra még három esztendős szerződést sem biztosít a törvény-tervezet. Talán a felekezeti intézmények, vagy a kilencvenes évek elején önkormányzati támogatással megalakuló alapítványi főiskolák, melyek a magyarországi felsőoktatási térkép fehér foltjait igyekeztek és igyekeznek mind a mai napig felszámolni, azok másodrendű szereplői a magyar felsőoktatásnak? Holott jelentős mértékben járultak hozzá egy-egy gazdasági válságövezet megújításához, a kedvezőbb nemzetgazdasági folyamatok elindításához, mint ahogy azt tette a tatabányai Modern Üzleti Tudományok Főiskolája is. - jelentette ki Bencsik János.
fidesz.hu