A szocialisták bemocskolják a jegybankot
Varga Mihály, a költségvetési bizottság fideszes elnöke az ügyrendi bizottsághoz fordul, mert szerinte a kormánypárti képviselők jogtalanul nyilvánították a testület ülését legálisnak, miután ő berekesztette a csütörtöki tanácskozást.
Dátum: 2003-01-23 18:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7143
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:26.633336, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus a költségvetési bizottságban történtek kapcsán elmondta: már akkor rossz előérzete volt, amikor - szocialista indítványra - a testületi többség zárttá nyilvánította az ülést. Varga Mihály elmondta: a bizottsági ülés végén a kormánypárti képviselők "előhúztak egy anyagot", amely szavai szerint minden létező rosszat állított a jegybankról. Hozzátette: a kormánypárti képviselők azt javasolták, hogy ezt az anyagot bizottsági tájékoztatásként fogadja el a testület.
- Erre nem volt házszabályi lehetőség, hiszen ez a napirend módosítását jelentette volna, és erre a bővítésre nem volt indítvány - szögezte le a bizottsági elnök. Varga Mihály ezután berekesztette a bizottsági ülést. Nyilatkozatában a politikus utalt arra, hogy az ülés berekesztését követően a kormánypárti képviselők "magántanácskozmány" keretében az említett anyagot bizottsági tájékoztatóként fogadták el.
MTI - fidesz.hu