Improvizatív Csillag-Kuncze roadshow
Az egyre inkább komolytalanná váló szabaddemokrata roadshow mai állomásán a Csillag-Kuncze páros újra bizonyságát adta, hogy improvizációban felülmúlhatatlanok. Úgy tűnik azonban, hogy az autópálya-építés ügyében tett nyilatkozataikat teljes mértékben a véletlenszerűség irányítja, az elhangzó számok mögött felesleges bármiféle ésszerűséget, logikát, szakmai számításokat feltételezni, éppen ezért értelmetlen lenne éppen most számon kérni rajtuk az elhangzott kilométerszámok megalapozottságát - áll a Fidesz - Magyar Polgári Párt Frakció Elnöksége közleményében.
Dátum: 2003-01-23 18:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7145
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:27.406692, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az egyre inkább komolytalanná váló szabaddemokrata roadshow mai állomásán a Csillag-Kuncze páros újra bizonyságát adta, hogy improvizációban felülmúlhatatlanok. Úgy tűnik azonban, hogy az autópálya-építés ügyében tett nyilatkozataikat teljes mértékben a véletlenszerűség irányítja, az elhangzó számok mögött felesleges bármiféle ésszerűséget, logikát, szakmai számításokat feltételezni, éppen ezért értelmetlen lenne éppen most számon kérni rajtuk az elhangzott kilométerszámok megalapozottságát.
Az persze így is nehezen magyarázható, hogy miként vált a Medgyessy Péter által megígért 800 kilométernyi autópályából kevesebb, mint a fele, annyit azonban kénytelenek vagyunk megjegyezni, hogy hiábavaló az a kormányzati stratégia, amelyik arra számít, hogy a négy év alatt elhangzó, megjegyezhetetlen számmennyiség annyira összezavarja a polgárokat és a médiát, hogy 2006-ban már senki sem fog emlékezni a választási kampányban elhangzott ígéretekre.
Végezetül javasoljuk a szabaddemokrata számmisztikusoknak, hogy legközelebbi fellépésük alkalmával törekedjenek az ígért autópályahosszt prímszámban megadni, ezzel ugyanis lényegesen megkönnyítik saját dolgukat, hiszen a későbbiekben azt már csak eggyel vagy önmagával kell elosztani.
Budapest, 2003. január 23.
Fidesz - Magyar Polgári Párt
Frakció Elnökség