EU-csatlakozás: korrekt tájékoztatást az agráriumban!
Az európai uniós csatlakozással összefüggő aktuális kérdésekről tartott négypárti szakmapolitikai egyeztetést követően Turi-Kovács Béla, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, aki a megbeszélésen képviselte pártját, közölte, hogy a Fidesz világosan támogatja az uniós csatlakozást a korábbi kongresszusi határozatának megfelelően.
Dátum: 2003-01-23 19:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7146
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:27.718883, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Turi-Kovács Béla ugyanakkor az elvárásokra is utalt, amikor kijelentette: a Fidesz teljes körű tájékoztatásra tart igényt, azaz arra, hogy a valóságot meg kell ismerniük a magyar polgároknak.
Jelezte egyben azt is, hogy az általa megfogalmazott elvárásban az agrártárca a jelek szerint partner lesz.
A Fidesz frakcióvezető-helyettese utalt arra is, hogy az agrárium belföldi támogatását meg kell erősíteni, mert egyébként nehézségek lehetnek e területen az uniós csatlakozáskor.
A Fidesz-megbízott beszélt arról is, hogy pártja nyitott minden ésszerű véleménycserére.
A megbeszélésen elhangzott: az agrárkormányzat havonkénti egyeztetést javasol a négy parlamenti párt agrárpolitikusai számára a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés kérdéseiről. Szanyi Tibor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára átadta az MSZP, a Fidesz és az MDF megbízottjának azt a nem publikus jellegű harminc oldalas információs anyagot, amely az ágazatra vonatkozik a koppenhágai megállapodásból.
MTI - fidesz.hu