Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kancellária titkolja a vizsgálati eredményt

Egyelőre nem hozza nyilvánosságra a Miniszterelnöki Hivatal Nemzetbiztonsági Irodája annak a vizsgálatnak a tartalmát, amelyet Szilvásy György kancelláriaminiszter az Egymásért Egy-Másért Alapítvány csempészettel gyanúsított vezetői és a Nemzetbiztonsági Hivatal volt, illetve ma is aktív dolgozói között fennálló kapcsolat tisztázására rendelt el. A Magyar Hírlap írása.


Dátum: 2007-05-31 07:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78267
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:15:41.587340, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nemzetbiztonsági iroda tegnap befejezte vizsgálatát a Nemzetbiztonsági Hivatal és az Egymásért Egy-Másért Alapítvány kapcsolata ügyében - tájékoztatta lapunkat az iroda illetékese. Az ennek alapján elkészített jelentést Buzálné Szabó Mária, a nemzetbiztonsági iroda vezetője felterjesztette a vizsgálatot elrendelő Szilvásy György kancelláriaminiszternek. Az iroda közlése szerint a dokumentum tartalmáról a miniszter tájékoztatja Simicskó Istvánt (KDNP), az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának elnökét, illetve a testület tagjait. Arról, hogy a jelentés mely részeit hozzák nyilvánosságra, illetve mit titkosítanak a megállapítások közül, a miniszter mint titokgazda dönt. Értesüléseink szerint a jelentés - amely várhatóan ma érkezik a nemzetbiztonsági bizottság képviselőházi irodájába - a testület következő, keddi ülésének egyik napirendi pontja lesz, ahol a meghívottak Szilvásy Györgytől szóbeli kiegészítést kérhetnek.

A vizsgálat megállapításainak egy része már a múlt héten kiszivárgott. A Magyar Nemzetben megjelent és azóta sem cáfolt hírek szerint a titkosszolgálatok a hírszerzésnek esetenként fedést nyújtó vállalkozásként használták a csalással gyanúsított alapítvány segélyezési akcióit, és munkájukhoz igénybe vették a karitatív céllal létrehozott szervezet kapcsolatrendszerét is. A vizsgálat kiterjedt arra is, hogy megfelelőek voltak-e azok a belső előírások, amelyek alapján Gyarmati György, a Nemezetbiztonsági Hivatal megbízott főosztályvezetője tagja lehetett az alapítvány kuratóriumának.

Gyarmati azóta kilépett a kuratóriumból, Galambos Lajos, az NBH főigazgatója pedig távozott tisztségéből, miután kiderült, hogy a vezérőrnagy tudott az alapítvány ellen indított vámőrségi vizsgálatról, mégis együtt szilveszterezett az alapítvány munkatársaival, köztük az előzetes letartóztatásba helyezett Földesi-Szabó Lászlóval. Galambos utódjáról napokon belül dönt a kormányfő és a kancelláriaminiszter. Az NBH-tól származó információink szerint a tisztségre Laborc József, a hivatal műveleti helyettese esélyes, akit az Információs Hivataltól helyeztek Galambos mellé. Forrásaink szerint Laborc esélyeit nagyban növeli, hogy Zsohár Istvánnak, az Információs Hivatal főigazgatójának feltétlen bizalmát élvezi, akit viszont Szilvásy György bizalmasának tartanak.

Swendt Pál, Magyar Hírlap

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek