Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Juhász már megint kompetens

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter szerint a taszári "tolmácsképző" miatt nincs ok az aggodalomra. A miniszter "hisztériakeltésről" beszél, emögött pedig "a konzervatív ellenzék mérgelődését sejti, amelynek nem sikerült elnyerni Amerika szimpátiáját". Ugyanakkor azt is elmondta: a tábor "legfeljebb 3000 arab származású egyént" fogad csak, "a térség megnyugtatására" pedig a tárca tájékoztatási irodát hoz létre. A miniszteri kompetencia ezúttal a bécsi Kurierban követelt magának helyet.


Dátum: 2003-01-23 20:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7147
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:28.033019, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Kurier című bécsi lap pénteki számában Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel készült interjút közöl "Magyarország USA-kurzusa nem ok a hisztériára" címmel George Berenyi, a lap tudósítója tollából.

A csütörtökön előre közreadott írásban Berenyi beszámol arról, hogy Szita Károly kaposvári polgármester jelezte, hogy a terrorista támadások ellen készenlétbe helyezi a tűzoltóság járműveit, majd Juhász Ferencet idézi, aki azt mondta: "Bármennyire is komolyan gondolja, Szitát az első számú hisztéria-keltőnek tekintik".

Az ok a hisztériára, amelyre Juhász szerint nincs semmi ok, hogy a Kaposvártól 10 kilométerre lévő és a balkáni háborúk idején NATO-támaszponttá kiépített Taszárra újra tengeren túli vendégek érkeznek, hogy irakiakat képezzenek ki a Szaddám Huszein elnök utáni időkre, s Bagdad ezt "barátságtalan gesztusnak" nevezte.

Juhász Ferenc kifejtette: "A Washingtonnal létrejött megállapodás értelmében itt ezer amerikai fog kiképezni legfeljebb 3000 arab származású egyént, hogy egy esetleges iraki háború után kapcsolatba lépjenek az iraki lakossággal, így részt vegyenek a helyi közigazgatás újjáépítésében, tolmácsoljanak, és hasonló feladatokra".

Berenyi azt írta, Taszáron szívesen látnak bárhol élő arab emigránsokat, kivéve a Magyarországon élő irakiakat, s ez biztonsági kérdés. A légi támaszpontot hermetikusan lezárták, a kiképzésben részt vevő amerikaiak nem hagyhatják el a tábor területét. Ám a magyarokkal való jó kapcsolatokat ápolják: a táborparancsnok már többször ebédelt a szomszédokkal. Juhász Ferenc pedig elmondta, hogy "a térség megnyugtatására" tájékoztatási irodát hoznak létre.

A miniszter hangsúlyozta, hogy reméli az iraki válság békés megoldását - s a Perzsa-öböl térségében zajló masszív amerikai felvonulásra utalva - úgy vélte, hogy ezt az erő folyamatos demonstrálásával is el lehetne érni.

A miniszter hozzátette: Budapest intenzívebbé akarja tenni a katonai kapcsolatokat az Egyesült Államokkal, "amely az elmúlt évtizedben biztosította a békét Európában, de anélkül, hogy Taszáron kívül más támaszpontot kelljen felkínálni".

További tervnek tekintik Magyarország esetleges részvételét egy tervezett amerikai rakétaelhárító rendszerben - írta Berenyi, s újra Juhász Ferencet idézve hozzátette: erről egyelőre még csak gondolkodás folyik, és nincs szó nukleáris eszközökről, vagyis nincs ok arra, hogy bárki megrémüljön".

Azok mögött a gyanúsítások mögött, amelyek szerint a baloldali kormány különleges ajánlatokkal akarja megvásárolni Washington rokonszenvét, Juhász a konzervatív ellenzék mérgelődését sejti, amelynek nem sikerült elnyerni Amerika szimpátiáját. A tavaly leváltott kormány még a NATO bírálatát is kiérdemelte, "mert főleg a hadsereg terrorizmus elleni harcra való átállításával kapcsolatos kötelezettségvállalásai 70 százalékban nem teljesültek" - idézte tovább a szerző a minisztert.

Végül Juhász Ferenc kifejtette: az osztrákoknak nincs miért aggódniuk a magyar katonai tevékenység miatt. "Harci bevetés csak egy esetleges NATO-akció esetén jön számításba, s akkor is csak ha a parlament kétharmados többséggel megszavazza" - mondta a miniszter.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek