Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Megfenyegette a bíróságot a török kormányfő?

A török alkotmánybíróság azt állítja, hogy a kormányfő egy korábbi kijelentésével gyakorlatilag megfenyegette a testületet, és szerdán közölte, hogy panaszt tesz ellene emiatt.


Dátum: 2007-05-31 09:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78281
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:15:46.522557, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miniszterelnök a szavaival semmibe vette a törvényt, kijelentései fenyegetést és sértéseket tartalmaznak, és emiatt támadásoknak tette ki a bíróságot - mondta Tulay Tugcu, az alkotmánybíróság elnöke egy sajtótájékoztatón. Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök kedden "gyalázatosnak" nevezte a bíróság egy nemrég hozott döntését, amely miatt a kormánypártnak le kellett mondani arról, hogy megválasztassa elnökjelöltjét a parlamenttel. Az ügyészség már bejelentette, hogy vizsgálja a kijelentés hátterét, s ennek alapján dönti el, hogy eljárást indítanak-e.

Egy hónapon belül ez a második eset, hogy az egykori iszlamista beállítottságú Erdogant az állami intézmények megsértésével vádolják, ami Törökországban bűncselekménynek számít. A kormányfőt parlamenti képviselőként jelenleg mentelmi jog illeti meg.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek