Szaddám Huszein kivégezteti a fecsegő tudósokat
Szaddám Huszein iraki elnök elrendelte az összes olyan iraki tudós kivégzését, aki együttműködik az ENSZ fegyverzetellenőreivel. Velük együtt kell meghalniuk családtagjaiknak is - jelentette be csütörtökön New Yorkban Paul Wolfowitz amerikai védelmi miniszterhelyettes több forrásból származó értesülésekre hivatkozva.
Dátum: 2003-01-24 08:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7149
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:28.649578, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Wolfowitz szerint az iraki tudósok kénytelenek voltak betanulni a fegyverzetellenőröknek adandó válaszokat, és az iraki titkosszolgálatok emberei maguk is tudósoknak adták ki magukat. Az amerikai politikus szerint - aki az iraki fegyveres beavatkozás egyik legfőbb szószólója Washingtonban - Bagdad bolondját járatja a külvilággal, csak hogy elrejthesse tömegpusztító fegyvereit, és alááshassa a fegyverzetellenőrök erőfeszítéseit.
Valószínűnek mondta, hogy az irakiaknak sikerült behatolniuk az ENSZ és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség szakembereinek számítógép-hálózatába, s a kompromittáló dokumentumokat mecsetekbe, kórházakba, magánházakba rejtették. "Tizenegy évi ellenőrzések és szankciók ellenére Bagdad továbbra is rendelkezik vegyi és biológiai fegyverekkel" - szögezte le Paul Wolfowitz az AFP tudósítása szerint.
MTI - fidesz.hu