Nincs ingyen ebéd

Nem elég a megszorítás, ha nem párosul vele a központi kiadáscsökkentés. Nem elég a szigorú pénzügyi kritériumok teljesítése, ha feláldozzuk a gazdasági növekedést - ezek az üzenetei a tegnapi budapesti szakmai konferekciáknak. A Magyar Hírlap írása.

Dátum: 2007-05-31 09:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78292
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:15:50.620262, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Örömmel nyugtázzuk, hogy a közgazdász-társadalom újból és lényegében változatlanul államháztartási reformot sürget, aminek hátterében természetesen az állam pénzügyi problémái állnak. Van valami megnyugtató abban, hogy a hazai pénzügyi elit nagyjából egyetért, hogy tudomásul kell venni: az Európai Unió, a Világbank vagy éppen a Nemzetközi Valutaalap helyettünk nem fogja megoldani a problémákat. Csupán ajánlásokat tesznek, és aggódnak a magyarországi folyamatokért.

Magyarán mindaddig, amíg az ország pénzügyileg nem dől össze - ezt még idejében sikerült elkerülnünk -, hazánk nem különösebben tényező a világ befektetői, pénzpiacai szemében. S miután nem vagyunk tagja az eurózónának, Magyarország amúgy elrettentő financiális helyzete nem oszt, nem szoroz Brüsszelben sem. Ám rajtunk múlik, pontosabban a kormányon, hogy beérjük-e ennyivel.

Nem akarom unos-untalan ismételni, de mégis a kelet-európai térség országainak prototípusa volt Magyarország, nem is olyan régen. Jelenleg pedig nincs olyan függvény, nincs olyan táblázat, amelyben a magyar állam pénzügyei ne lógnának ki, lefelé. Nem jó ez senkinek, szomszédos versenytársainknak sem, hiszen a globális tőke az egész térséget veszi alapul. Beleértve a szlovákokat, a lengyeleket, a cseheket, de még a szlovénokat is. Külföldi működő tőkére, a hitelminősítők kedvező megítélésére pedig szükség van. De nem is a multik befektetései miatt vagy a spekulatív tőkéért siránkozunk. Egyébként jöjjön csak mindkettő! A gondot sokkal inkább az jelenti, hogy ha a költségvetés elvonja a forrásokat az üzleti szférától, akkor kevesebb és drágább tőke áll rendelkezésére, ami tovább lassítja a növekedést. Az adósságszolgálat, az állami elvonás mértéke sajnos oly mértékben rátelepedett a magyar gazdaságra, hogy fuldokolnak tőle a piaci szereplők. Márpedig ők termelik a GDP-t, nem az állam. Nincs más hátra, mint átfogó, kiadáscsökkentésre alapuló államháztartási reform bevezetése és az aggasztó pénzügyi trendek megváltoztatása. Nem is akárki, hanem egyenesen Bokros Lajos sürgeti az új gazdaságpolitikát. Mellesleg a Horn-komány volt pénzügyminiszterének abban teljesen igaza van, hogy mielőbb meg kell szüntetni a magas hiányt, és hogy nyugodtan kopírozzuk le a balti államok konstrukcióját. Ott ugyanis bevált az a technika, hogy két számjegyű gazdasági növekedés valósítható meg a deficit erőteljes lefaragásával, a működő tőke becsalogatásával.

A legnagyobb gond a kormány hatályban lévő konvergenciájával az, hogy pusztán pénzügyi felzárkózási terv, nem pedig egy középtávra szóló társadalmi-gazdasági program. Vagyis elméletileg teljesíthetjük az EU által megszabott mutatókat, amelyek a hiányra, az államadósságra vagy éppen a kamatokra vonatkoznak, ám ez nem jelenti azt, hogy a magyar gazdaság stabilitása szavatolva van, továbbá azt sem - és ez a fő -, hogy biztos a fenntartható növekedés.

Akárhogyan is, de a problémák forrása 2002 táján keresendő, amikor a Medgyessy-kormány elindította száznapos programját a költségvetési kiigazítás helyett, amelyet egyébként az Orbán-kormány választási költekezése tett volna indokolttá. Ennek eredményeként tovább romlott a demográfiai helyzet, kelet-európai összehasonlításban gyenge maradt a gazdasági növekedés, nőtt a munkanélküliségi ráta, miközben az államháztartás hiánya egyre nőtt. Odáig jutottunk tehát, hogy a gazdaság fejlődésének legfőbb akadálya az állam, vagyis az államháztartás nemzetközi összehasonlításban kiugróan magas hiánya. A gazdasági növekedés önmagában azonban nem oldja meg a problémákat. Szükség van a fekete- és a szürkegazdaság kifehérítésére, mivel ennek révén juthat hozzá az állam a feladatok megoldásához szükséges bevételekhez. Sovány vigasz, hogy ez gyakorlatilag egybevág a konkrétumokban nem bővelkedő kormányprogrammal is.

Nincsen tehát ingyen ebéd. Valakinek mindig fizetnie kell. És nem a valutaalap, a Világbank vagy az EU fog fizetni, hanem mi, állampolgárok. A kérdés, hogy meddig.

Szajlai Csaba, Magyar Hírlap

fidesz.hu