Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Gázai övezet teljes leválasztását javasolja egy izraeli miniszter

A Gázai övezetnek a zsidó államról való teljes leválasztását javasolta csütörtökön egy izraeli miniszter, az orosz ajkúak alkotta szélsőjobboldali Iszrael Beitenu (Izrael az Otthonunk) vezetője amiatt, hogy nem szűnnek az övezetből izraeli területek ellen indított rakétatámadások.


Dátum: 2007-05-31 10:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78299
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:15:52.953891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Teljesen le kell választanunk magunkról a Gázai övezetet, s Egyiptom a Sínai-félszigetről lássa el a területet vízzel, villanyárammal és üzemanyaggal, a nemzetközi közösség, például az Európai Unió pedig vállalja a rá háruló felelősséget. A Palesztin Hatóság ugyanis nem vállalja a saját felelősségét. Az övezetet politikailag ellenséges területté kell nyilvánítani..." - jelentette ki Avigdor Liberman a katonai rádiónak nyilatkozva.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek