Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Rumsfeld szavai Washingtonban is vihart kavartak

Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter bíráló szavai a "vén Európáról" nem pusztán a két említett országban, Franciaországban és Németországban keltettek vihart, de az amerikai hivatásos diplomaták is rosszallva fogadták azokat.


Dátum: 2003-01-24 08:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7150
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:28.940024, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ez nem valami jó dolog" - ismerte el az amerikai diplomácia egyik, magát megnevezni nem akaró vezetője az AFP-nek nyilatkozva, s hozzátette: "Most azután nekünk kell majd összeragasztani a széttört cserepeket." Az illető szerint a washingtoni külügyminisztérium gyors lépéseket akar tenni a károk mérséklésére, s nem szeretnék, ha emiatt meglazulnának az Egyesült Államok kapcsolatai hagyományos európai szövetségeseivel.

Az amerikai védelmi miniszter szerdai sajtóértekezletén - az iraki kérdésben kialakult véleményeltérésekre utalva - kijelentette, hogy Franciaország és Németország nem "az új Európát" képviseli, s az európai NATO súlypontja kelet felé tolódik el. A német és a francia álláspont a miniszter szavai szerint gondot jelent, de számos európai ország az Egyesült Államok oldalán áll, nem pedig Franciaország és Németország mellett. Rumsfeld ezzel mindenekelőtt a prágai NATO-csúcson a szövetségbe meghívott hét közép- és kelet-európai országra utalt.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek