Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Visszautasította a vádakat a Litvinyenko megölésével gyanúsított üzletember

Ártatlanságát hangoztatta Andrej Lugovoj orosz üzletember, egykori KGB-ügynök a Litvinyenko-ügyben. Lugovoj szerint a brit titkosszolgálatok, az orosz maffia vagy még inkább a Moszkvában kegyvesztetté vált Borisz Berezovszkij orosz mágnás mérgezhette meg Alekszandr Litvinyenkót.


Dátum: 2007-05-31 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78308
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:15:55.937395, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ha nem maga a brit titkosszolgálat (tette el láb alól Litvinyenkót), akkor ez az ellenőrzése alatt vagy a tolerálása mellett történt" - jelentette ki Lugovoj csütörtökön moszkvai sajtóértekezletén, majd egy kérdésre azt felelte, hogy bizonyítékai vannak erre.

Lugovoj szerint a brit MI-6 hírszerző szolgálat beszervezte mind Litvinyenkót, mind Berezovszkijt (akik 2000-ben emigráltak Nagy-Britanniába, ahol menedékjogot kaptak). Mi több, Litvinyenkón keresztül a MI-6 őt is be akarta szervezni, hogy kompromittáló adatokat gyűjtsön Vlagyimir Putyin orosz elnökről és családjáról - állította Lugovoj.

Alekszandr Litvinyenko, az orosz állambiztonsági szolgálat (FSZB) egykori alezredese, aki - miután szembekerült a szolgálattal és a Kremllel - hét éve Nagy-Britanniába szökött, november 23-án után halt meg polóniummérgezésben Londonban.

A brit ügyészség május 22-én jelentette be, hogy vádat emel Lugovoj ellen a gyilkosság ügyében, és kérte kiadatását. Oroszország mind ez ideig elutasította Lugovoj kiadását, és legfeljebb az ügynökmúltú üzletember hazai bíróság elé állítására mutatott hajlandóságot, ha annak bűnösségét Nagy-Britannia megfelelő bizonyítékokkal támasztja alá.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek