Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kerékpárút építését tervezik Cegléd és Kecskemét között

Cegléd, Nyársapát, Nagykőrös és Kecskemét önkormányzata összefogva kormányzati-, és európai uniós forrás bevonásával 30 kilométer hosszú kerékpárút megépítését tervezi, melynek tervezési költségét az érintett települések biztosítják - mondta Zombor Gábor, Kecskemét polgármestere a város közgyűlésének csütörtöki ülésén.


Dátum: 2007-05-31 12:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78310
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:15:56.573015, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Cegléd és Kecskemét között, Nyársapáton és Nagykőrösön keresztül, összefüggő kerékpárút valósulhatna meg, amely eredményeként egyrészt a munkahelyek elérhetőbbé válnak, másrészt a kerékpárút turisztikai célokat is szolgálna - indokolta az előterjesztést a polgármester. A négy települést összekötő főúton nagy a kerékpáros forgalom és gyakori a kerékpáros baleset.

Zombor Gábor beszámolt arról, hogy a megvalósítás érdekében a négy érintett település polgármestere előzetes egyeztetéseket folytatott. A már kiépült kerékpárút szakaszokat is figyelembe véve, az összességében 7 millió forintba kerülő tervezési költséghez Kecskemétnek 280 ezer forinttal kell hozzájárulni.

A polgármester ismertette, hogy kerékpárutak építésének támogatásához két pályázati lehetőség is megnyílik: a turisztikai fejlesztés keretében és a közlekedés biztonságának javítása érdekében is elnyerhető támogatás. Az előterjesztés szerint a négy település által megvalósítandó közös projekt bonyolítását gesztorként Nagykőrös vállalja.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek