Veres János az adókról - a Fidesz véleménye
Dátum: 2007-05-31 13:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78317
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:15:58.896510, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A választások előtt tele volt a padlás ígérettel. "A mi kormányunk az adócsökkentés kormánya. Legőszintébb, becsületszavamra mondom." - fogalmazott Gyurcsány Ferenc. A választások után láttuk, hogy ebből mi valósult meg. Semmi. Ez a kormány teljesen elveszítette szavahihetőségét. Bármi, amit az adóterhek csökkentéséről, átalakításáról mondanak, hiteltelen.
A kormányzat győzelmi jelentéseivel ellentétben az EU-tagországok között Magyarországon a legmagasabb az államháztartási hiány, Kelet-Közép-Európában itt a legmagasabb a csődök és felszámolási eljárások száma. Továbbra sem lehet tudni, hogy az adóemelések után mitől fog beindulni Magyarország gazdasági felzárkózása.
A Fidesz válságkezelő javaslatai közismertek, és a polgári kormány idején már beváltak; gazdaságpolitikai fordulat kell Magyarországon! A Fidesz a Széchenyi-tervhez hasonló gazdaságfejlesztési programot tart szükségesnek. Adócsökkentésre is szükség van; a demográfiai helyzet miatt támogatni kell a családok kedvezményes adózását a gyermeknevelés segítése érdekében. A másik sürgős teendő az élőmunka költségeinek csökkentése.
Budapest, 2007. május 31.
Varga Mihály,
a Fidesz Gazdasági Kabinetjének vezetője