Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dübörögnek: hatezerrel nőtt a munkanélküliek száma

Az idén február-áprilisban a foglalkoztatottak száma 3 millió 902 ezer, a munkanélkülieké 314 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 7,5 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A jelentés szerint ebben az időszakban hatezer fővel dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek közel ötven százaléka egy éve, vagy régebben keres állást.


Dátum: 2007-05-31 15:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78331
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:03.450282, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A KSH közleménye szerint a február-áprilisi időszakban átlagosan a 15-64 éves népesség 61,5 százaléka, a munkavállalási korúaknak 64,6 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon.

A vizsgált időszakban közel hatezer fővel dolgoztak kevesebben, mint egy évvel korábban. A nemzetközi összehasonlításban használt 15-64 éves korcsoport foglalkoztatási rátája a megfigyelt időszakban 56,9 százalék volt, lényegében megegyezett az egy évvel korábbival.

A foglalkoztatottak száma a 2007. január és március közötti időszakban 3 millió 906 ezer fő, a munkanélkülieké 316 ezer fő volt. A munkanélküliségi ráta 7,5 százalékot tett ki, ami 0,2 százalékpontos csökkenés az előző évi bázishoz viszonyítva.

Tavaly február-áprilisban a foglalkoztatottak száma 3 millió 908 ezer, a munkanélkülieké 319 ezer volt, a munkanélküliségi ráta pedig 7,5 százalékot tett ki. Az idén február-áprilisban a munkanélküliek 18,3 százaléka a munkaerőpiacon csak kis létszámban jelenlévő 15-24 éves korosztályból került ki. Az e korcsoportot jellemző munkanélküliségi ráta 18 százalék volt, ami 0,5 százalékponttal alacsonyabb az egy évvel ezelőtti értéknél.

A munkanélküliek 49,1 százaléka egy éve vagy annál régebben keres állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 17,8 hónapnak felelt meg.

MNO - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek