Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A hónap második felében nincs pénz a műtétekre

Várhatóan kényszerszabadságok és osztálybezárások lesznek a Semmelweis Egyetem egyes klinikáin nyáron.


Dátum: 2007-05-31 16:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78342
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:07.369451, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tulassay Tivadar, az intézmény rektora az InfoRádiónak azt mondta: nyáron általában visszaesik a betegszám, ezért azt szeretnék, hogy ebben az időben a hasonló profilú klinikák és osztályok ne működjenek teljes kapacitással.

Az elképzelések szerint egyes klinikákat teljes egészében, más intézményekben teljes emeleteket zárnak be a nyári hónapokra.

Az átalakítások óta ötmilliárd forinttal kisebb költségvetésből gazdálkodó egyetem így próbál pénzt megtakarítani.

A professzor elmondta: a betegellátási korlátozások már most is olyan méretűek, hogy a csípőprotéziseket beültető és csontdaganatokat kezelő Ortopédiai Klinika műtői a hónap második felében nem működnek. Az orvosok legfeljebb egymással beszélgethetnek, műtéteket ugyanis pénzhiány miatt nem végeznek.

A rektor szerint a forráskivonás olyan nagy mértékű, hogy azt a pénzek átcsoportosításával már nem lehet kompenzálni. Épp ezért az egyetem válságköltségvetést állít össze, amelyben az is szerepel, hogy nyáron egy-két hónapra bezárnak bizonyos részlegeket. Azokat, amelyekből több is működik, ilyen a belgyógyászat vagy a sebészet.

inforadio.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek