Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bernáth: nem csökken a munkanélküliség, nem bővül a foglalkoztatás

A foglalkoztatáspolitikának a gazdaságpolitika részévé kell válnia, a statisztikai adatok szerint a munkanélküliség nem csökken, a foglalkoztatás nem bővül - mondta Bernáth Ildikó, az országgyűlés foglalkoztatási bizottságának fideszes alelnöke csütörtökön.


Dátum: 2007-05-31 17:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78350
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:10.137710, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képviselő azzal kapcsolatosan nyilatkozott, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai szerint idén február-áprilisban a foglalkoztatottak száma 3,902 millió, a munkanélkülieké 314 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 7,5 százalék volt.

Ezzel összefüggésben Simon Gábor (MSZP), az Országgyűlés foglalkoztatási bizottságának elnöke a nap folyamán azt hangoztatta: a KSH adataiból továbbra is megállapítható, hogy a magyar munkaerőpiac stabil és kiszámítható.

Bernáth Ildikó a foglalkoztatási adatokkal összefüggésben, illetve az MSZP-s politikus szavaira reagálva úgy fogalmazott: a foglalkoztatáspolitikának a gazdaságpolitika részévé kell válnia, nem lehet csupán szociálpolitikai kérdésként kezelni. Mint hozzátette, a hazai vállalkozásokat kell olyan helyzetbe hozni, hogy sikerrel pályázhassanak európai uniós forrásokra, és így új munkahelyeket hozhassanak létre.

A fideszes képviselő szerint a KSH adatai azt mutatják, hogy a munkanélküliség nem csökken, a foglalkoztatás pedig nem bővül. A kormány programjai, így a START-program nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket - mondta Bernáth Ildikó.

A foglalkoztatási bizottság alelnöke felhívta a figyelmet arra, a munkanélküliek közel fele tartósan munkanélküli, ami azt mutatja, hogy nem jönnek léte új munkahelyek. Bernáth Ildikó ezzel kapcsolatban kitért arra is, hogy a pályakezdő munkanélküliek száma sem csökken.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek