Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Ideje kinyitni az ablakot

"Arra a közhelyes kérdésre, hogy miért írtam meg ezt a könyvet, van egy rövid és egy hosszabb válasz. A rövidebb válasz, hogy azért, mert már beszéltem eleget" - mondta Orbán Viktor az Egy az ország című új könyvének sajtóbemutatóján.


Dátum: 2007-05-31 17:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78351
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:10.489101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Amikor az országértékelő beszédet írtam januárban, akkor jöttem rá, hogy egy 45 perces beszéd a számomra fontosnak tűnő gondolatoknak csak a töredékét tudja bemutatni. Akkor határoztam el, hogy ezt meg kellene próbálni szavanként átgondolt, terjedelmileg rövidre fogott, de mégis könyvszerű formában megfogalmazni" - mondta a szerző.

A könyv alapgondolata, hogy Magyarországnak minden adottsága - történelmi, kulturális, gazdasági, genetikai alkata - megvan ahhoz, hogy polgárai számára nyugodt, kiegyensúlyozott, igazi békebeli, megelégedett életet tudjon nyújtani, hogy Magyarország egy erős ország legyen. A mai gondjainkat már nem lehet az oroszokra, a II. világháborúra vagy a globalizációra kenni. Ezért kell megfogalmazni azt a kérdést, hogy hogyan jutottunk ide?

"A válasz az, hogy a politika juttatta ide az országot, a politika tette gyengévé, és azért nem tudunk megerősödni, mert a politika továbbra sem engedi meg ennek az országnak, hogy erőssé váljon. Ha pedig a politika tette tönkre és jelenti az akadályt az ország megerősödése előtt, akkor nyilvánvaló, hogy egy új politikára van szükség" - jelentette ki Orbán Viktor, kihangsúlyozva, hogy a politika nem a pártokban és a hatalmi kérdésekben ölt testet, hanem az észjárásban, a megközelítésekben és az ideákban. Ez a könyv nem egy pártnak a programja, hanem az új politika megteremtésére tett első kísérlet, "és a szerző nem gondolja azt, hogy ezt a feladatot egymaga el tudná végezni" - mondta az elnök, aki abban reménykedik, hogy az elmúlt 17 év hibái után egy új korszakot lehet nyitni Magyarországon.

Mint mondta, az Európai Unióban már új szelek járnak, s ezeknek a szeleknek végre meg kellene érkezniük Magyarországra is. A könyv ablakot is akart nyitni arra, hogy az új európai fuvallatok betörjenek a magyar politkai életbe is. "Áporodott a levegő ma Magyarországon. Ideje kinyitni az ablakot" - jelentette ki Orbán Viktor, aki az új európai politika kapcsán Nicholas Sarkozy és a német CDU törekvéseit szeretné Magyarországon is látni, "az önbecsülésnek azt a szintjét, ahol jár nekünk és megillet bennünket az a jog, az a lehetőség, hogy ha a nemzetről beszélünk, akkor ne tartsanak bennünket nacionalistáknak, s ha a népről beszélünk, ne úgy beszéljenek rólunk, mint populistákról".

Arra a kérdésre, hogy kiknek szánta a könyvet, úgy válaszolt, hogy nem egy harci kiáltványnak szánta a művet, hanem igyekezett úgy megírni, hogy mindenkihez eljuthasson. Miután Magyarországon ma a demokrácia van bajban, ezért ilyen szempontból mindegy, hogy valaki a szociáldemokrata, kereszténydemokrata vagy kisgazda örökséget vallja magáénak - egyaránt ajánlja mindenkinek. "Önmagában a problémák megfogalmazása érdemesíti a könyvet arra, hogy más-más világlátású és pártállású emberek gondolkodjanak el rajta. Mert a könyv az életünk és a jövőnk alapkérdéseit akarja felvetni" - mondta el a szerző.

orbanviktor.hu - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek