Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Létszámleépítések a MÁV kórházakban

Pénteken tárgyalnak a kormánnyal a létszámleépítésekről a vasútegészségügyben dolgozók szakszervezetei. Az érdekképviseletek pontosan szeretnék tudni, hány munkatárs maradhat az átalakítások után a MÁV kórházakban - írja a Magyar Hírlap.


Dátum: 2007-06-01 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78371
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:17.611143, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Július elsejétől működik az Állami Egészségügyi Központ, amelyben egyesítik a MÁV, a BM, a Honvéd Kórházat valamint csökkentett létszámmal a Szabolcs utcai intézményeket.

A központot Szilvásy István, Szilvásy György kancelláriaminiszter testvére vezeti. A lap úgy tudja, hogy a fővárosi kórházak összevonása miatt a MÁV intézményeiben komoly létszámleépítés várható. A pesti intézményből hatszáz, a budaiból kétszáz dolgozót küldhetnek el.

A kormány eredetileg úgy állapodott meg a vasutas érdekképviseletekkel, hogy május 8-ig megegyeznek a létszámleépítésekről, de ezt a határidőt végül nem tudták tartani - mondta Rubik László, a Vasutasok Szakszervezete vasútegészségügyi intézőbizottságának elnöke.

Magyar Hírlap, hirtv.hu- fidesz.hu

Kapcsolódó elemek