Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Több százan vettek részt a nagyváradi imatüntetésen

Több száz ember vett részt csütörtökön azon a nagyváradi imatüntetésen, amelyet a Királyhágó-melléki Református Egyházkerület (KREK) szervezett tiltakozásul a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium sportpályája ügyének rendezetlensége miatt.


Dátum: 2007-06-01 09:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78379
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:20.347684, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Tőkés László református püspök által kezdeményezett megmozdulás keretében a részvevők (a szemtanúk szerint mintegy hatszázan lehettek) délután a Nagyvárad-Olaszi református templomban gyülekeztek áhítatra. Itt tartották meg a nagygyűlést is, majd a megyei tanács és a prefektúra épülete, valamint a Városháza elé vonultak tiltakozni. Az eseményen részt vett és beszédet mondott Deutsch-Für Tamás országgyűlési képviselő, a Fidesz elnökének kabinetfőnöke is. Jelen volt Kiss Sándor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei elnöke is.

Ezt a tüntetést azért szervezték, mert továbbra sem látszik rendeződni a gimnázium sportpályájának ügye. A református egyház 2002-ben kapta vissza azt az épületet, amelyben megalapították a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnáziumot. Az iskolaépület melletti pályát azonban a városi tanács a szomszédos ortodox parókiának ítélte. Ezt a nagyváradi reformátusok igazságtalannak tartják.

Az RMDSZ nagyváradi városi tanácsának frakciója kompromisszumos javaslattal állt elő, amelyet a városi tanács március elején el is fogadott. A határozat arra kötelezi a nagyváradi főépítészt, hogy harminc napon belül készítsen el egy olyan tervet, amely szerint átrajzolják a vitatott telket.

A döntés végrehajtása azonban késik. Mint azt korábban Tőkés László az MTI-nek elmondta, a határozatnak csak azt a részét teljesítették, amelynek értelmében a végleges megoldásig buszokkal szállítják a magyar diákokat a város egy távolabbi pontján lévő sportpályára. Csakhogy a szállítás oda-vissza összesen negyven perc, nem is illeszthető az iskola órarendjébe - panaszolta Tőkés László, aki szerint csupán átmeneti látszatmegoldás született, a helyzet valódi orvoslására nincs meg a politikai akarat.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek