Az ukrán parlament az elnöki határidő dacára péntekre napolta a vitát
Az ukrán parlament Viktor Juscsenko ultimátumát semmibe véve péntekre halasztotta a vitát az előre hozott választások megtartásához szükséges törvényekről, noha köztársasági elnök csütörtök éjfélig adott időt elfogadásukra.
Dátum: 2007-06-01 10:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78382
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:21.401610, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Juscsenko a határidőt eredetileg szerda éjfélben határozta meg. A horvátországi látogatáson tartózkodó Juscsenko csütörtökön azt is kijelentette, hogy ő maga fogja kiírni az előre hozott választásokat, hatvan napon belül, ha a parlament csütörtök éjfélig nem fogadja el az elé terjesztett jogszabályokat.
A Nyugat-barát Juscsenko e hét elején a szeptember 30-i dátumban állapodott meg riválisával, az oroszbarát Viktor Janukovics kormányfővel az ukrán válság megoldására.
MTI - fidesz.hu