Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Egyes kötszerekért háromszor annyit fizetünk

A gyógyászati segédeszközök állami támogatásának felülvizsgálatát kéri az Orvostechnikai Eszközök Gyártóinak és Forgalmazóinak Szövetsége.


Dátum: 2007-06-01 10:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=78390
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 02:16:24.159969, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerintük a társadalombiztosítási támogatás fél évvel ezelőtti csökkentése miatt sokan nem tudják megvenni a kötszereket vagy az inkontinenciabetéteket - írja a Magyar Nemzet.

Ezen termékek támogatását 85 százalékról 70, illetve 50 százalékra csökkentették januártól. Az Orvostechnikai Eszközök Gyártóinak és Forgalmazóinak Szövetsége szerint így a betegek az egyik speciális, gyógyhatású kötszerért például az eddigi 5000 forint helyett már 16 500 forintot kénytelenek fizetni. A kimutatások szerint bizonyos kötszereknél harmadával esett vissza az elmúlt hónapokban a segédeszközt kiváltók száma.

Gyógyászati segédeszközök TB-támogatására 48 milliárd forintot költöttek tavaly a költségvetésből. Ez az összeg idén már csak 35 milliárd forint - mondta Tóth Zoltán, a szövetség főtitkára. Ahhoz, hogy a korábbi ellátási szint fent maradjon legalább 50 milliárd forintra lenne 2007-ben szükség - tette hozzá.

Magyar Nemzet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek