A forintspekuláció következményei még nem csengtek le
Járai Zsigmond szerint lehet, hogy a korábbinál alacsonyabb kamatszint alakul majd ki, ha lecseng a spekulációs hullám, de ezt nagyon nehéz előre megmondani.
Dátum: 2003-01-24 09:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=7158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:01:31.463107, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Nemzeti Bank elnöke a Magyar Rádió Krónika című adásában pénteken kijelentette: a magyar gazdaságban uralkodó feszültségek magasabb kamatszintet indokolnának, míg a közeledés az Európai Unióhoz, az euró bevezetéséhez lehetőséget ad a kamat csökkentésére. - E kettő között fog hányódni a Monetáris Tanács az elkövetkező időszakban is - jelentette ki Járai Zsigmond.
- Olyan kamatot szeretnénk, amely biztosítja a megtakarítások normális szintjét, nem gerjeszti az inflációt, de ugyanakkor a gazdasági növekedést sem fogja vissza - mondta Járai Zsigmond. - Korábban azért érte bírálat az MNB-t, mert magasan tartotta a kamatokat, most pedig azért, mert csökkennek a betéti kamatok - tette hozzá.
- A jegybankban úgy gondoljuk, hogy a forintspekuláció nem volt megelőzhető, nem okozott semmilyen tragédiát, de következményei még nem teljesen csengtek le - mondta.
Közlése szerint az országba bejött és forintra átváltott több milliárd euró egy részét már visszaváltották euróra. Más része azonban az MNB-nél van évi 3,5 százalékos kamattal (a kéthetes jegybanki betétkonstrukció keretében), vagy kereskedelmi bankoknál helyezték el.
Járai Zsigmond szerint e pénz jórészt rövid távú spekulációs tőke, amely hamarosan elhagyja az országot, de kisebb része hosszabb távú befektetéssé alakulhat át államkötvény vagy részvény formájában.
Az MNB elnöke megerősítette, hogy a múlt heti beavatkozásnak nem volt ára, sőt bevételt is hozhat az MNB-nek, amelyet utóbb befizet majd a költségvetésnek.
A csütörtöki költségvetési bizottsági ülésre vonatkozó kérdésre válaszolva kijelentette, hogy kész beszámolni az Országgyűlésnek a forintsáv elleni spekulációs hullámról. - A bizottsági ülés körüli jogi vitát a politikusoknak kell rendezniük - mondta.
Sajnálatosnak nevezte, hogy a pénzpolitika a pártpolitikai csatározások színtere lett, mert ez elbizonytalanítja a befektetőket. Reményét fejezte ki ugyanakkor, hogy a jó együttműködés a jegybank és a kormány között folytatódik, és ezt tudomásul veszik a politikusok is.
Szintén sajnálatosnak nevezte, hogy Oblath Gábor távozik a Monetáris Tanácsból, mert véleménye szerint előnyös, ha a döntéshozatal során különböző vélemények jelennek meg.
MTI - fidesz.hu